Góth Mór.

Teljes szövegű keresés

Góth Mór.
Góth Mór, szatmári festőművész, szül. 1873-ban. 1893-ban Münchenben Hollósy Simon mester mellett dolgozott. 1896-ban, midőn a nagybányai művésztelep megalakúlt, Góth a Hollósy tanítványai közül mintegy 30-at hozott ide, orosz, lengyel, angol, amerikai és magyar festőket. A szatmári városház nagyterme számára életnagyságban lefestette Ferencz József király és Erzsébet királyné arczképeit. 1903-ban a bécsi „Hagenbund”-ban rendezett kollektív kiállítása magára vonta a bécsi kritika és közönség figyelmét, minek következtében a Nagybányán és Vajdahunyadon készült magyar tárgyú összes képeit már az első héten eladta. E sikerének köszönheti, hogy meghívást kapott Berlinbe és Brémába és hogy három éven át műterem és modell állott rendelkezésére a bécsi művész-akadémián. 1904-ben Marienbad város általa festtette meg a „Királytalálkozás Marienbadban 1904-ben” czímű képet. 1906 óta Párisban és Belgiumban tanúlmányúton van.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem