Petőfi Sándor.
Petőfi Sándor.
Petőfi Sándor szatmári működéséről és tartózkodásáról a következő ismeretlen életrajzi adatokat közöljük egy kiadatlan, nagyérdekű levelével.
Petőfinek Szatmáron két jó barátja volt: Pap Endre, a költő és Riskó Ignácz vármegyei főjegyző. Pap Endre a szabadságharcz kitörése előtt Becsky Gábornak a mai Eötvös-utcza 6. számu telken fekvő házát vásárolta meg. Petőfi, Pap Endre révén és házában, számos vármegyei és városi előkelőséggel, különösen a megyei ellenzék vezetőivel ismerkedett meg. Pap Endre felesége Berenczei Kováts Jozefa volt, ki mintegy hét évvel ezelőtt húnyt el. A boldogult úrnő szerint Petőfi ez időben minden társadalmi tekintély és összeköttetés nélkül, szeleburdi fiatal ember volt, a ki szilajságában gyakran még a társasági megszokott formákat is figyelmen kívül hagyta. Petőfi, Riskó barátja társaságában tette Szatmárról első látogatását, 1846 szept. havában, Szendrey Júliánál a szomszédos Erdődön. Midőn azután rövid idő után levélben kérte meg a kezét, életírója szerint, azt a választ kapta atyjától, hogy „Én önt nem ismerem, leányom még igen fiatal, örvendeni fogok, ha önt mentől többször látom s egy év mulva beszélhetünk erről az ügyről bővebben”. – Petőfi e levél vétele után rögtön Erdődre sietett, összeveszett a „zsarnok apával” és nagy elkeseredéssel vált el tőle. Erre az időszakra esik feldúlt lelki és kedély-állapotában szerelmi csapongása, Koltón, gróf Teleki Sándor barátjánál, Pila Anikóval, a szép czigányleánynyal; hirtelen elhatározott, de abbamaradt házassága Prielle Kornéliával és udvarlási szándékból való közeledése Szatmáron, Olchváry Bertához. Petőfi 1847. év májusában, Térey Mária nagykárolyi közös barátnőjük útján békült ki Juliával. Ez időtől kezdve ismét többször látogat el Szatmáron át Erdődre, rendesen lóháton, a Pap Endre lovai közül választva ki egy-egy paripát. Egyik ily kirándulása alkalmával történt meg vele az a baleset, hogy a „Zsuzsi” levetette. Többé nem is ült erre a lóra. Kirándult továbbá Luby Zsigmondhoz, Fülpösdaróczra és Csaba Ignáczhoz Szamoskóródra is. Többször és huzamosabban mulatott Berenczei Kovács Lajosnál, gróf Széchenyi István bizalmasánál Berenczén, kinek „Kati” nevű hátas lován gyakran tette meg az útat Erdődre. Ezt az állatot utóbb Pesten is sokat emlegette. – Szatmáron Riskó Ignácz, az Ormós Péter földbirtokos özvegyének, jelenleg postahivatalul szolgáló, Deák-tér 4. számu emeletes házában lakott. Petőfi gyakran járván Riskóhoz, ennek révén ez úrnővel is ismeretségben állott. Gyakori vendég volt Szatmáron az Olchváry Pál két házának, melyek egyike a Rákóczi-utcza 3. sz. alatt, a mostani Deutsch-féle ház, másika pedig ugyanezen utcza 20. sz. alatt, a jelenlegi középponti áll. elemi iskola helyén állott; végül pedig a Kiss Gedeon Mailáth-utcza 4. sz. alatti kedélyes és sok szép napot látott kis házának. – Pap Endre költő házát, mint Petőfi lakóhelyét, a Kölcsey-kör 1902-ben emléktáblával jelölte meg, mely azonban hibás szövegű, mert a költő nemcsak 1847-ben, hanem már 1846-ban is lakott sőt még 1848-ban is megfordult itt. Ugyancsak a Pap Endre özvegyétől kapta meg a Petőfi társaság a költő egyik sétabotját.
Nagyobb költeményei közül Petőfi 1847-ben Szatmáron írta a „Szécsi Máriá”-t . Miután Petőfit úgy informálták, hogy Tompa Mihály kicsinylőleg nyilatkozott e művéről, annyira megharagudott reá, hogy midőn végre oltárhoz vezette Juliáját, Tompa elesett ama forró vágyától, hogy ő eskesse meg Petőfit. Az esketést, Sass Károly és Lauka Gusztáv tanúk jelenlétében, Kallós István, Erdőd ősz papja végezte.
Petőfi Szatmáron a következő költeményeket írta: 1846-ban: Sz. J. kisasszony emlékkönyvébe. – Csalogányok és pacsirták. – Nehéz, nehéz a szívem. – Te a tavaszt szereted. – Mi vagy keblem. – Költői ábránd volt, mit eddig érezék. – Álmodtam szépet, gyönyörűt. – Egy pár rövid nap. – 1847-ben: Bírom végre Juliskámat. – Láttam kelet leggazdagabb virányit. – Jó ideje lement 139a nap. – Kard és láncz. - T. M. kisasszonyhoz. – Válasz kedvesem egy levelére. – A költészet. – Koronázás. (Németből Heine után.). – Az elhagyott zászló. – Levél Arany Jánoshoz. – Már galambom engedj meg. – Falu végén kurta kocsma. – Tarka élet. – A vándorlegény. – Ismét köny. – Az én pegazusom. – Megbántott a rózsám. – Ne bántson az meg. – Jó költőnek tartanak. – Homér és Ossián. – Valahogy. – Szívem. – O. B. kisasszonyhoz. – A csillagos ég. – Búcsú a nőtlenségtől. – A szájhősök. – A kisbéres. – Ősz elején. – Azokon a szép kék hegyeken túl. – Csak úgy omlanak most hozzám. – Ilyen óriást, mint.
Szatmár-Németi levéltára érdekes emlékét őrzi Petőfi hazafiasságának. A levéltár 1848. évi iratai között ((IV. 370. sorszámu csomagban okt. 2-áról 2688. szám alatt) a város néhai főkapitányának, Kiss Gedeonnak egy levele van, melyet az akkori főjegyzőhöz, Békéssy Károlyhoz intézett. E levélhez Petőfinek Szatmármegye akkori alispánjához írott s a költő sajátkezű utóiratával hitelesített levélmásolata van csatolva, mely sorok a lánglelkű költő hazafiságának fénylő bizonyítékai. Kiss Gedeon ugyanis 1848 szept. 29-én Oláh János nevű kővárvidéki menekült kihallgatása után, a megyei önkéntesekkel Nagybánya felé útra kelve, Petőfivel – a köztük történt megállapodás szerint – Koltón remélt találkozhatni, de csak szept. 30-án Színfaluban, Svolma nevű uradalmi ispán házánál találkozott vele. Ott tudta meg Petőfitől, hogy Koltóra az oláhság lázongása miatt nem mehetett. Kiss Gedeon az oláhság fellázadásáról Szatmár város hatóságát kívánta értesíteni s midőn e szándékát Petőfivel tudatta, ez átadta neki Szatmármegye alispánjához ez ügyben írt levelét, lemásolás s ily alakban leendő közlés végett. Petőfi a Kiss Gedeontól írt másolatot sajátkezű soraival hitelesítve, s ahhoz lelkesítő szavait csatolva, kívánta tettre, harczra buzdítani a honfiakat s Szatmár városát.
Tisztelt alispán úr! Nagybányáról jövök. A székelyföldre szándékoztam utazni, némileg országos küldetésben, de Nagybányáról vissza kellett fordulnom, miután hiteles tudomás szerint, Kővárvidékén az utazás bizonyos veszély minden kaputos magyar emberre nézve. Tízezer oláh van talpon, kik az ellenségeskedést azzal kezdték meg, hogy a kővárvidéki cassát, mintegy 1,000 pengőt elrabolták. Tegnap már egy helyen gyújtani kezdtek; Teleki Sándort, a kővárvidéki főispánt és Miháli kormánybiztost elfogták s csel által sikerült elillanniok s midőn kocsira ugortak és vágtatni kezdtek, egy vasvillát hajtottak utánuk és két puskát sütöttek el rájuk: szerencsére egyik sem talált. Mindezt magától Telekitől és a kormánybiztostól tudom, kik Nagybányán vannak több kővárvidéki urakkal, kik szinte megszöktek hazulról, mert életök nem biztos többé. Tisztelt alispán úr! A veszély nagy, néhány nap alatt roppant lehet; nem én kérem önt, hanem a haza követeli, hogy minden kitelhető lépést megtegyen ön, mi a veszély megszüntetésére szolgál. Véleményem szerint nem lesz elegendő az a néhány száz nemzetőr, kik már útban vannak; hirdessen ön általános népfölkelést ebben a megyében s különösen rendeljen minden meglevő ágyút a hely színére. Ismerve önnek erélyes jellemét, nem kételkedem, hogy mindez a legrövidebb idő alatt meg fog történni s önt a haza köszönete s a fenyegetett vidékek hálája követendi. Én legszentebb hazafiúi kötelességemnek tartom itt maradni s az önök zászlója alatt harczolni. A sereggel együtt Nagybányán termek. Addig is Isten önnel. Tisztelő polgártársa: Petőfi Sándor.
Petőfinek a másolatra vezetett sajátkezű sorai: E levél eredetijét én írtam és küldtem Ötvös Mihály úrhoz. A haza nevében felszólítok mindenkit, ki e levelemet olvassa és hallja, hogy a bennírottakat megfontolván, elszántan és lelkesülten teljesítse azon szent kötelességet, melyet ha elmulaszt, nem hazafi és nem férfi, hanem gyáva bitang, ki nem érdemli a magyar nevet. – Föl-föl, magyarok, a szabadság és az Isten nevében; fegyverre, fegyverre! még van mit védelmeznünk; ha késünk, maholnap nem lesz miért fegyvert fognunk. Föl! föl! Petőfi Sándor.
