Kisipar.

Teljes szövegű keresés

Kisipar.
A kisipar fejlődését előnyösen befolyásoló intézmények között említést érdemel a csizmadia-, tímár-, gubás-, szabó-, kovács-, kerékgyártó-, nyomdász- és asztalos-ipartársulat stb., melyek közül különösen az első helyen fölsorolt három társulat, jelentékeny vagyon fölött rendelkezik; továbbá az építő-iparosok szövetsége, mely a munkásmozgalmak ellen való hatékonyabb védekezés czéljából alakult; ezenkívül az „Iparos-ifjak Köre” és az „Iparos Olvasó Kör”, melyek az iparosok érintkezésére nyújtanak alkalmat, és különféle ipari tanfolyamok rendezésével, az iparosok szakszerű továbbképzésére s értelmiségük fejlesztésére különös gondot fordítanak.
Meg kell itt említeni a „Szatmár-Németi Ipari Hitelszövetkezet”-et is, mint az országos központi hitelszövetkezet tagját, a mely bár törvényszékileg bejegyzett czég, mindazonáltal elválasztandó a kereskedelmi társaságoktól, mivel kizárólag ipari érdekeket szolgál. Alakult 1899-ben. Alapították Rózsa Károly a szatmár-erdődi h. é. vasút akkori igazgatója és társai. Czéljául nem a jövedelmező pénzműveletek után való törekvést tűzte ki, hanem azt, hogy iparostagjait vállalkozásaikban segítse s hiteligényeiket csaknem haszon nélkül kielégítse. Ezért sem alaptőkét, sem tartaléktőkét nem gyűjt. Alaptőkéje 1906. év végén, az üzletrészek befizetéséből, mindössze 12990 korona, tartalékalapja pedig 918 korona volt. Az intézet életében kiemelkedő mozzanat, hogy tagjainak ipari készítményeiből árúcsarnokot állított fel. Jelenlegi vezetői: Ferenczy János elnök, Nyisztor János alelnök, Szűcs Sándor dr. ügyész, Fürst Ilona könyvelő, Pázsit Ilona pénztáros.
Mind eme tényezők oly fokra emelték a kisipar egyes ágait, különösen az építő- és az asztalos-ipart, hogy az itteni iparosok az ország minden részéből, sőt külföldről is kapnak megrendeléseket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem