A Bega-csatorna vizeinek levezetése.

Teljes szövegű keresés

A Bega-csatorna vizeinek levezetése.
A társulat kezelése alatt álló vizeken a védművek kiépültek, de nem oldották meg az állam kezelése alatt álló Bega-csatornán az árvizek levezetésének kérdését, pedig a Temes-Begavölgy ármentesítése a Bega-csatornának árvédelmi szempontból való rendezése nélkül befejezettnek nem tekinthető. A Bega-csatornába utalt nagy vizeket a faúsztató és hajózó Bega nem vezette le és azok a társulati ártérből még mindig 39.770 k. holdat öntöttek el.
Mikor 1897-ben a társulat nagy áldozatokkal rendezte viszonyait, a Bega rendezésének kérdése is megoldást nyert és az 1897: XXI. t.-cz. utasította a földmívelésügyi minisztert, hogy a Bega hajózó csatornának a Temes-Begavölgyi Vízszabályozó Társulat ármentesítése érdekében is szükséges rendezési módozatairól, költségeiről és a költségek viseléséről mielőbb, de legkésőbben a törvény hatálybaléptétől számított öt éven belül javaslatot tegyen. E megbizatás alapján hozták az 1902: XXII. t.-cz.-et „a Bega-csatornának a Temes-Begavölgyi Vízszabályzó Társulat ármentesítése érdekében is szükséges rendezéséről”.
A törvény alapjául azt a megoldást fogadták el, mely a Bega nagyvizeiből a Bega-csatornába másodperczenként csak 83.5 m3 vizet enged bebocsátani, árvizeinek többi tömegét pedig a kistopoloveczi árapasztó csatornán keresztül a Temesbe vezetik. Ennek következtében a Temesen és mellékvizein a töltéseknek oly mértékben való magasítása vált szükségessé, hogy azok a várható legmagasabb árvizekkel szemben is kellő és egyforma biztonságot nyujtsanak, továbbá az ezzel kapcsolatos 158egyéb munkákat (zsilipek, hidak emelése, átépítése), a Bega-csatornán pedig a ráutalt víz levezetésére és a hajózás biztosítására szükséges munkákat kellett végrehajtani. Az elkészült tervek alapján a törvény felhatalmazást adott a földmívelésügyi miniszternek, hogy e munkákat 9,600.000 K keretén belül 10 év alatt végrehajtsa. A költségek viseléséről pedig akként intézkedett, hogy 4,700.000 K a társulat, 4,900.000 K pedig az államkincstár terhére esik.
A munkák végrehajtását két részre osztották és pedig a Bega-csatornán végzendő munkákat a földmívelésügyi miniszter saját közegeivel kívánta végeztetni, az árapasztó csatorna bukógátja alatti csatornabővítési, továbbá a Temes és mellékvizein létesítendő munkák végrehajtását pedig a társulatra bízta. A társulattól végzendő munkák költségeit 7,953.589 koronára irányozták elő, mely összegből a társulatot 4,700.000, az államkincstárt pedig 3,253.539 K terhelte. A munka kivitelét olymódon bízták a társulatra, hogy a kincstárt terhelő összeget részletekben fizetik ki a társulatnak, hogy a közösen végrehajtandó munkálatok költségeinek utólagos elszámolását mellőzzék és hogy az államkincstárra a munkálatok kiviteléből az előirányzottnál magasabb összeg semmi körülmények között ne háramolhasson.
A megbizatásnak e módja a társulatra újabb terheket rótt, mert a munkák kivitelének ideje alatt a munkásviszonyok megváltozása, a bérek és földárak emelkedése miatt a munkák 1,500.000 koronával többe kerültek. A társulatot terhelő 4,700.000 K fedezetére a törvény felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a társulatnak 1912 végéig 3,000.000 koronát kamatmentesen előlegezzen, 1,700.000 K-t pedig a társulat pénzkészleteiből kellett a munka költségeire fordítani.
A társulat terhére rótt költségek megállapításánál, mint azt a törvény indokolása kiemeli, tekintetbe vették, hogy a társulatnak a befektetések után likvidálandó adóvisszatérítéssel és az ármentesített 39.770 k. hold Bega-ártér járulékokkal való megterheltetése miatt a régi érdekeltséget új teher illetni nem fogja. A társulat, bár a munkák kivitele 1,500.000 koronájával többe került, végrehajtotta azokat, anélkül, hogy pénzügyi egyensúlya megrázkódott volna és az érdekeltséget ezért fokozottabb mértékben meg kellett volna terhelnie; az 1897-ben megállapított kivetési kulcsot ugyanis változatlanul érvényben tartotta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem