Állami kezelésben.

Teljes szövegű keresés

Állami kezelésben.
Ily viszonyok között csak egy mentség mutatkozott: a társulat ügyeinek állami kezelésbe vétele; az 1881 okt. 6-án tartott közgyűlés tehát azt kérte a kormánytól, hogy a társulatot vegye állami kezelésbe, a megkezdett munkák befejezésére pedig engedélyezzen megfelelő állami előleget. Az 1882:XXVI. t.-cz. végre a társulat ügyeinek 1882 júl. 1-től kezdve – későbbi törvényes intézkedésig – államilag leendő ellátását elrendelte. Utasítja a közmunka- és közlekedési minisztert, hogy a társulat keretébe tartozó védtöltések kiépítését, a vízfolyási viszonyok tekintetbevételével, 1882 július havában kezdje meg s mielőbb fejezze be. E költségek fedezésére a társulatnak eddig kiutalványozott állami előlegek betudásával, 155az 1880. évi XX. t.-cz. alapján felvett kölcsönből, egyelőre egy millió forintot bocsát a társulatnak adandó kölcsön gyanánt a miniszter rendelkezésére. Utasítja végül, hogy a társulattól folyamatba tett ártérfejlesztést és osztályozást mielőbb befejezze. Felhatalmazza a kormányt, hogy addig, míg az ártérfejlesztés törvényes erőre nem emelkedik, a kivetéseket az ideiglenesen felvett ártér katasztrális jövedelme arányában eszközölhesse.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem