Temes-Bega-völgyi Vízszabályozási Társulat.

Teljes szövegű keresés

Temes-Bega-völgyi Vízszabályozási Társulat.
1871-ben meg is indult a mozgalom egy nagy társulat alakítására. 1871 márcz. 5-én a Temes-Begavölgyének érdekeltsége és birtokossága oly szerződést írt alá, melynek nyomán azután 1872-ben megalakult a „Temes-Begavölgyi Vízszabályozási Társulat”, azzal a czéllal, hogy a Temes-Begavölgy egymással összeköttetésben álló kisebb-nagyobb folyóit, ereit és csatornáit egyöntetűen szabályozza és ezzel a völgyet az árvizek ellen biztosítsa. A munkatervből azonban kivették a hajózó Bega-csatornát, melynek a hajózás szempontjából leendő szabályozását kizárólag az állam kezeli és a szabályozásával járó költségeket is az államkincstár mint tulajdonos maga viseli. Az új társulat megállapított működési területén fennálló régi Temesszabályozási Társulat, valamint a többi társulatok is feloszlottak, illetőleg az új társulatba léptek be, a mely azoknak összes követelését és terheit is átvette. Székhelye Temesvár lett, hol igazgatósága működött és a hol a gyűléseket tartani határozták.
Megalakulása után nagy munkaerővel, de annál kevesebb szerencsével fogott a munkához. Az árterek önkéntes bevallás útján történő felvételére küldöttségek mentek ki, de az önkéntes bevallás nagyon ingatag alap volt. Sokan a birtokosok közül jóhiszeműleg bevallották az árterületet, a mennyire azt ismerték; voltak, a kik a bevallásnál gazdálkodtak, és voltak olyanok is, kik abban a hiszemben, hogy ez a bevallás lesz az adóleszállítás alapja, többet vallottak be, mint a mennyi birtokukból az áradásnak tényleg ki volt téve. Ezen az alapon 311.681 k. holdat vontak be a társulati ártérbe.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem