Újabb műszaki tervek.

Teljes szövegű keresés

Újabb műszaki tervek.
A társulatnak állami kezelésbe vétele után 1884-ben új tervek készültek a temesvári volt Bega-csatorna mérnöki hivatalában, melyeknek czéljuk volt egyrészt Képessy terveit az újabb műszaki adatok alapján átdolgozni, másrészt megkísérleni a Bega-folyó árvizeinek a saját medrében, illetőleg a Bega hajózó csatornában való levezetését. Mielőtt azonban ezekre a tervekre végleg megállapodtak volna, felléptek az 1886. és 1887. évi árvizek. Az 1886. évi rendkívül nagy károkat okozott, miért is Temes és Torontál vármegyék közönsége körében és a társulatban mozgalom indult meg, hogy e bajoknak végre elejét kell venni; a Temesvárott tartott értekezletből nagy küldöttség kereste fel a minisztert és az 1886 júl. 8-án Baross Gábor, akkori államtitkár elnöklete alatt tartott ülésen elhatározták, hogy az 1887-ben várható árvízig a Temes töltéseit az 1886. évi legnagyobb vízszín felett egy méterrel felemelik és megerősítik.
Ezt a munkát mintegy 800.000 frt költséggel végre is hajtották, de az 1887. év tavaszán a Temes és Bega árvizeinek együttes kulminácziójával az eddiginél sokkal nagyobb vízállás állott elő, mely az új töltéseket több helyen elseperte és a társulati ártér jelentékeny részét ismét elöntötte. Ennek következtében a miniszter újabb tervek készítésére utasította a temesvári volt bega-csatornai mérnöki hivatalt.
Az 1887. évben sikerült a lefolyó árvíz tömegét a Begán pontosan meghatározni és ebből az 1859-iki árvíz tömegét is megállapitani. Az 1887. évi árvíz legnagyobb hozományát 371 és ezen az alapon az 1859. évi legnagyobb hozományát 455.5 m3-ben állapították meg.
E vízmennyiségek alapján készítették el 1888-ban a terveket és pedig kétféle tervet. Az első terv a Bega nagyvizeinek a Temesbe való elvezetésén alapult olyképen, hogy a 455.5 m3 vízmennyiségből a Bega-csatornába csak 83.5 m3 másodperczenkénti víztömeget vezettek volna be; az árvíz többi víztömegei pedig a megfelelően kibővített árapasztó csatornán a Temes-folyóba terelendők, ennek töltései pedig megfelelően felmagasítandók és erősítendők. A másik terv a tározás elvén készült, és a szerint a Bega árvizeinek az a része, mely kártétel nélkül a Bega-csatornába le nem vezethető, alkalmas töltésekkel elkerített és a víz bejutását, valamint újbóli kivezetését lehetővé tevő nyílásokkal ellátott tartányokba lett volna átmenetileg elhelyezendő. Mintegy 12.000 k. holdon 12 tartányt terveztek. Készült továbbá még egy tározási terv, melyet csak megemlítünk.
A vízszabályozási ügyeket időközben a földmívelésügyi miniszter hatáskörébe helyezték át és a terveket már annak tanácsa tárgyalta és bírálta el; ez a tározást mondotta ki olyannak, melylyel a Temes- és Bega-folyók szabályozásának kérdése megoldható. Meghatározta az elveket is, melyek a tározási terv kivitelénél irányadók legyenek, továbbá azokat a munkákat is, melyek a tározási tervben felölelteken kívül még végrehajtandók. Ezen az alapon újabb tervet dolgoztak ki, de a társulat pénzügyeinek ziláltsága azoknak újabb törvényhozási rendezését tette szükségessé és ezzel a szabályozás mikénti megoldása is más irányt vett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages