Lendvai Miklós.

Teljes szövegű keresés

Lendvai Miklós.
Lendvai Miklós, vármegyei tb. főjegyző, a „Délmagyarországi Közlöny” felelős szerkesztője. Szül. 1862-ben. Egészen fiatalon kezdte meg hírlapírói működését a „Temesi Lapok”-nál, melynek folytatása a jelenlegi „Délmagyarországi Közlöny”; 1880-ban annak állandó belmunkatársa lett, 1890 óta haláláig felelős szerkesztője. 1881-ben lefordította Trifkovits Szilárd szerb költő „Szerelmes levél” cz. vígjátékát, mely 1882-ben színrekerült a budapesti Nemzeti Színházban. Ugyancsak 1882-ben megjelent tőle egy kötet: ,;Szerb és román vígjátékok” cz. alatt. 1889-ben „Ágról ágra” czím alatt kiadta elbeszéléseit és rajzait. 1891-ben megírta a „Temesvármegyei Határidő-Napló”-t, mely azóta nélkülözhetlen közigazgatási kézikönyvként, évenkint javítva és bővítve megjelenik, sőt 1902 óta annak mintájára minden vármegyében ily Határidő Naplót adnak ki. 1896-ban megírta nagy családtörténeti munkáját, a „Temes vármegye nemes családjai” első kötetét, melyet azóta a II. és III. kötet követett s sajtó alatt van annak IV. kötete. Említésreméltó munkái még: „A temesvármegyei helynevek magyarosításánák története”, „Temes vármegye a provizorium idején”, „Temes vármegye ellenállása 1861-ben”, „A temesmegyei kivándorlás”, „Ormós Zsigmond fogsága a temesvári vár kazamatáiban 1849-ben”, „Emlékbeszéd Bessenyei Ferencz fölött. Kulturális és társadalmi téren is élénk tevékenységet fejtett ki. 1892 óta titkára a temesvári Magyar Nyelvet terjesztő Egyesületnek és 1898. óta a Délvidéki Nemzeti Szövetségnek, 1908 óta főtitkára az Arany János-Társaságnak, elnöke a temesvári Munkásgimnázium felügyelőbizottságának, tb. elnöke a temesvári Népiroda-Egyesületnek, melynek egyik megalapitója; igazgatóválasztmányi tagja, a Délmagy. történelmi és régészeti múzeumtársulatnak, főtitkára a Délvidéki tüdővészellenes Szövetségnek, alelnöke a Temesvári és Temesvármegyei Szabadoktatásügyi Bizottságnak. A Szabad Liczeumnak tiz éven át egyik előadója volt. 1912-ben a Ferencz József-rend lovagkeresztjét adományozta neki ő felsége a közigazgatás és közművelődés terén szerzett érdemeinek elismeréséül. Meghalt 1912 márcz. 31-én.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages