Bakóvár.
Bakóvár.
Bakóvár (azelőtt Bachóvár). A temesvár–lugosi vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 376; lakosaié 2097, a kik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A helységet Dezséri Bachó János kerületi biztos és Krassó vármegye főispánja, e helység 27névadója, 1783-ban telepítette a kincstári erdőbirtokon. A telepítés előtt, a mai Bakovár határában, eloláhosodott szlávok laktak szétszórtan, a kik a szomszédos községekbe húzódtak. Az első telepesek magyarok, bolgárok és tótok voltak. 1784–1785-ben e telepeseket még mintegy 100 külföldi családdal gyarapították, ama gyarmatosok közül, a kiket Röthlein frankfurti császári helynök küldött le a délmagyarországi vármegyékbe. Ezek egyideig a pakáczi pusztán voltak elhelyezve, de mivel az ottani viszonyok nem tetszettek nekik, átköltöztek Bachóvárra. Később három-három évi időközökben újabb német telepesek költöztek ide Németországból, Burgundiából, Lotharingiából, Bajorországból, a metzi és a trieri püspökségekből, Ausztriából és Csehországból. A csehek 1820-ban telepedtek ide, de ezek a magyarokkal, tótokkal és bolgárokkal együtt lassanként elnémetesedtek, szintúgy az 1795-ben letelepedett 35 magyar család is, bár ezek 1856-ban még az iránt folyamodtak a csanádi püspökhöz, hogy részükre magyarul tudó plebánost rendeljen. A róm. kath. plebánia 1786-ban keletkezett és a mostani templom 1867-ben épült. 1834-ig a kincstár volt a helység földesura, a mikor azonban a vallásalapítványi uradalom birtokába ment át. A község lakosai hitelszövetkezetet, önsegélyző egyletet és lövészegyesületet tartanak fenn. Azonkívül a Buziási Népbanknak, a Délvidéki Gazdasági Egyesületnek és a Kath. Népszövetségnek van itt fiókja.
