Dorgos.

Teljes szövegű keresés

Dorgos.
Dorgos. A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 167, lakosaié 661, a kik leginkább románajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Lippa. A török hódoltságból lakott helyként került elő. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Dorkosch alakban találjuk, 20 házzal. Lakosai azonban nemsokára elhagyták és az 1723–25. évi gróf Mercy-féle, valamint az 1761. évi hivatalos térképen lakatlan helyként van feltüntetve. 1761 után románok szállották meg. 1783-ban már önálló helység és Temes vármegyéhez tartozott. 1839-ban 24 jobbágytelek volt a faluban. 1848-ig a kamara volt a földesura. Jelenleg a kincstárnak és az itteni görög-keleti egyháznak van itt nagyobb birtoka. Az első görög-keleti templom 1772-ben épült, ezt azonban lerombolták s helyébe 1812-ben újat építettek, mely 1910-ben leégvén, helyén emelte 1911-ben az egyházközség a mostani templomot. A határ egy részét Szatubatrin (Ó falu) és Gyalu-mormincz (Temető-hegy) néven jelölik; a hagyomány szerint itt állott hajdan a falu és temetője.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem