Ermény.

Teljes szövegű keresés

Ermény.
Ermény (azelőtt Germán). A Boruga-patak mellett fekvő kisközség. Házainak száma 152, lakosaié 673, a kik nagyrészt gör.-katholikusok, gör.-keletiek és románajkúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Nagyzsám. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. Első ízben 1323-ban van róla okleveles adatunk. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékekben Hermen alakban fordul elő. Földesurai 1323-ban Erményi Magyar Pál, 1371-ben Erményi Magyar István, 41később a Remetei Himfiek, 1447-ben a Papdi- és a Csáki-családok voltak. A hódoltság alatt elpusztult és az 1670–1700. évi összeírásokban sem fordul elő. Az 1717. évi összeírásban azonban már ismét Germán néven találjuk, a verseczi kerületben, 26 házzal. A gróf Mercy-féle térképen Bermann alakban fordul elő, az 1761. évi hivatalos térképen pedig már óhitűektől lakott népes helységként van feltüntetve. 1821-ben Konstantinovics István vette meg a kincstártól. A XIX. században a birtok három részre oszlott. Az első rész 1856-ban Konstantinovics Sándor hagyatékához tartozott. 1860-ban Tordai Wirkner Lajos, 1876-ban ifjabb Wirkner Lajos és Manó, 1902 ben pedig Sztojánovits György tulajdonába ment át. A másik rész 1856-ban Germáni Konstantinovits Demeter, 1862-ben Jenő, 1884-ben De Pottere szül. Konstantinovics Anna és 1891-ben szintén báró Sztojánovits György birtokába került. A harmadik rész 1856-ban Konstantinovics Jenőé volt, a kiről 1884-ben Annára szállott, 1898-ban pedig szintén báró Sztojánovits Györgyé lett, kinek itt jelenleg 1120 hold gazdasága van. Említésre való, hogy birtokán nagyobb szabású gyapottermelési kísérletet folytat, mely azzal kecsegtet, hogy sikerülni fog e fontos kultúrnövényt hazánkban meghonosítani. A községbeli úrilakok egyikét Konstantinovics Demeter, a másikat Jenő építtette. Jelenleg mind a kettő báró Sztojánovits Györgyé, kinek itt kb. 3000 kötetes régi könyvtára, érdekes fegyvergyűjteménye, metszetei, régiségei és családi képei vannak. A községbeli templom a görög keletieké, 1830-ban épült. A községhez tartozik: Magda-major.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages