Esküvő. Lakodalmi menet.

Teljes szövegű keresés

Esküvő. Lakodalmi menet.
Esküvő napján a menyasszony keresztanyja házánál öltözködik. Friss harisnyát és új czipőt kap, melyet esküvő után le kell vetnie (Nagyszentpéteren, Cseralján, T.-újfalun, Sztamorán). Innen a vőfély néha háromszor megismételve kéri ki a leányt, vezeti a vőlegény házába, vagy a vőlegény megy a menyasszonyáért, megkerüli vele kocsin a falut (T.-újfalu) s úgy mennek a jegyzőhöz. Máshol gyalog, zeneszóval kísérik haza, a hol már a vőlegény és a vendégek várják. Legtöbb helyen az a szokás, hogy az esküvő napján reggel 7 órakor meggyónik, megáldozik a mátkapár, addig a vendégek gyülekeznek a lakodalmas házba. Tíz óra előtt a két násznagy (keresztszülők) három miatyánkot és egy hiszekegyet imádkoznak (Móriczföld), majd fehérabroszt terítenek a földre s ezen térdelve fogadja a fiatalpár a szülei és vendégi áldást, kik szenteltvizet hintenek az indulókra. Menetkor elül megy a menyasszony, keresztszüleinek fiai, vagy legényrokonai között (vőfélyek) persze könnyező szemmel, mert útközben sokat kell szemeit törülgetnie; utána lépdel nagy feszesen, keresztszüleinek leánygyermekei között (koszorúslányok), a felbokrétázott vőlegény, rozmaringsál mellényén és kezében (Cseralja). A menyasszony mirtus- vagy egyéb koszorúval a fején, czipőjében szenteltsóval, kezében rozmaringággal arra vigyáz, hogy az oltárnál szorosan vőlegénye mellé álljon, hogy egyenetlenség ne férkőzzék közéjök. Esküvő után megkerüli á mátkapár az oltárt, pénzt dob a tányérra és a czitromba dugott rozmaringot az oltárra helyezi. Visszamenetkor T.-kutason, Cseralján az a szokás, hogy még a templomban gratulálnak a házaspárnak. Újarad, Máslak vidékén pénzt szórnak (Hochzeitkreuzer) a templom előtt szorongó gyerekek közé. Templomból jövet fordítva halad a menet. Legelül a vőlegény a zenekarral, leghátul a menyasszony megy. Plébánián és az anyakönyvi bejegyzésnél Szt. János áldásával kínálják a plébánost és egymást, azután gyalogszerrel, néha a rossz szellemnek elriasztására pisztolydurrogtatások között, a lakodalmasházba indulnak. T.-újfalun hosszú ujjongó kocsisorban megkerülik a falut. Otthon a bejárat jobb oldalán a vőlegény, vele szemben a menyasszony fogadják a vendégeket és jókívánataikat.
Sztamorán, Bakóváron mindjárt ebéd előtt kezdik a tánczot. A vőlegény három külön nótára tánczol arájával. Ebédközben a menyasszony az asztal élén vőfélyek (Brautführer) és násznagyok közé ül, kiknek kötelessége a menyasszonyra ügyelni, mert a vőlegény felszolgál párjának. Az ebéd áll: marhahúslevesből, becsináltból (Ingemacht), zelleres borjúpecsenyéből, szárnyasból, sokfele rétesből (káposztás, almás, mazsolás), pitéből, fánkból és mentül több borból.
A jókedv fokozására megbíznak valami gyereket, hogy lopja el a menyaszszony czipőjét. Ha ez véletlenül másnak a lábát megérinti, valamennyien felugranak: „Itt nincs az ember biztonságban, nem lehet nyugton,” – mondogatják – „húzzák az ember lábát,” Ha végre sikerül ellopni, vagy a menyasszony rúgja le a lábáról a czipőt, az egyik asszony hadonázni kezd vele: „Ki vesztette el a czipellőjét? Talán bizony a menyasszony? Na, szépen ügyelnek rá a násznagyok!” – kiabálja. Erre liczitálni kezdik a czipőt; mely 10–20 korona árán valamelyik násznagyon marad, „mert hiszen nem futkoshat harisnyában szegényke”. Ebéd végén bejön a vőfély 4–5 társával és a muzsikusokkal, kezében tálczát és poharat tart és sorba felköszönti a vendégeket. Azután sorbamegy és minden felköszöntőnél iszik a pohárból.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem