Kert és udvar.

Teljes szövegű keresés

Kert és udvar.
A főszoba mellett van a konyha (prus). Azon túl a nappali szoba, a család tartózkodási helye. Itt áll az asszony szövőszéke, a két ágy, itt hálnak a gyerekek s itt, meg a tornácznak az utcza felől elkerített végében tartják a legszükségesebb ennivalót, kenyeret, szalonnát és szerszámokat, míg a gazdasághoz szükséges nagyobb szerszámoknak a színben (sopa) a helyük. A lakószoba (tyiler) kevésbé takaros s mivel ritkán szellőztetik, bizony nehéz szagú. Külön éléskamrája nincs a bolgárnak (Berestyén az egyablakos, udvarból benyíló éléskamra az istálló mögött van), mert a füstölt disznóhúst a pinczében vagy a kéményben tartja, kukoriczáját, búzáját a padláson, lisztjét a konyhában. A pinczébe a tyilerből járnak le. A lakószobával egy sorban, külön vagy a házzal egybeépítik az istállót a padlásfeljáróval (Berestyén) [sâja], mögé a pálinkaégető kicsi házat s a színt. Ezek mögött a kevés gondozásban részesült szilváskert terül el néhány virággal.
A ház hosszában tornácz fut végig, mely az utcza felől ablakos. A tornácz mellett van a kis kapu, mellette a nagy kapu, mely az udvarra nyílik. Azzal szemben szénakazlak állanak, hátul a kert. A bolgárok téglából vagy vályogból építenek, Óbesenyőn zsúp, Vingán zsindely a tetőzet, Berestyén vegyes. Cseréptetőt nem igen szeretnek kukoriczájuk miatt. Kémény minden bolgár házon van, kerekes vagy gémeskút és szárnyasketrecz az udvarban azonképpen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem