Lakodalom. Kiszemel. Eljegyzés.

Teljes szövegű keresés

Lakodalom. Kiszemel. Eljegyzés.
Német közmondás szerint nem a lány, hárem a hozománya megy férjhez. Náluk a Kei Geld, kei Lieb’ elve uralkodik. A tánczhelyeken egymáshoz illők kötnek ismeretséget s ha már megegyeztek a fiatalok, a szülők legényfiúk (Porscht) keresztanyját küldik a kiszemelt leány szüleihez. Biztató válasz után a vőlegény apjával keresi föl a lányosházat, két tanu (Beistaad, Trauzeige) kíséretében, t.i. kereszt- és bérmaapja, hogy a hozomány felől megegyezésre jussanak. Írásbeli, szerződés nélkül nem kötnek házasságot (Ehevertrag). A legközelebbi szombat estén újra összejönnek; most már a lány rokonaival együtt t. i. a keresztapja és bérmaanyja a kézfogóra (Handstreich, Verlobung). Formalitásból megkérdik a lányt, beleegyezik-e a férjhezmenetelbe? Ezután borral telt pohár fölött kezetfog a mátkapár, a két násznagy szenteltvízzel meghinti a kezeket, a legény pedig néhány aranyat vagy ezüstforintost csúsztat a lány kezébe s mindkettő megissza a pohár bort. (Germán ősszokás!) Fehértemplomban eljegyzéskor a vőfélyek és 142rokonok 8–10-en egy szekérre állva sebeshajtásban és dalolással végig robognak a város utczáin. Vacsoraközben megállapítják az esküvő napját és a meghívandók névsorát. Rendesen vőfélyek a hívogatók, a kiknek gombjára selyemkendőt és rozmaringot tűznek, kalapjukat felszalagozzák piros, pántlikával, kezükbe literes borosüveget adnak a lakodalmi borból. Több helyen (Besenyőn, Cseralján) megemlíti a meghívás, hogy villát, kanalat kiki hozzon magával.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem