Népköltészet
Népköltészet
Népköltészete rendkívül gazdag, telve a kelet színes képeivel; dalai melódikusak, többnyire búsak és merengők. Íme néhány temesmegyei népdal fordítása:
Szól a kakuk fiókja, – Tölgyfaágon dalolva; – Olyan szépen szól hangja, – Az erdőt elaltatja; – Olyan búsan szól hangja, – A Marost megállatja.
Maradj erdö, én elmegyek, – Sírnak értem a levelek, – Utánam ne sírjon senki, – Eleget fogok könnyezni, – Ha elhagy engem mindenki.
Ha az ég papiros volna, – A fényes hold írószoba, – A nap pedig íródeák; – És ha írna, írna egyre, – Még akkor sem írhatná le: – Mit szenvedtem életembe’.
Gazdag ballada-költészetéből is közlünk mutatóul egyet, melynek mása a magyar népköltészetben is megvan. E darabot Temesőr községben jegyeztük föl.
Mirja. Kiált Mirja a mezőkről, – A mezőkről, mély völgyekből. – Oly erősen szól a hangja, – Az apja is meghallotta. – Az apja oszt útnak eredt – És hozzája elérkezett. – Szóval mondja édes apja: – „Mért kiáltasz, mi lelt, Mirja? – Tán disznaid elvesztetted, – Vagy elfogyott az élelmed, – Vagy bocskorod kirepedett?” – Szóval felelt Mirja erre: – „Disznaim nem vesztettem el, – Ki se repedt a bocskorom. – Elaludtam egy bükk alatt, – Nagy szélvihar kerekedett – S falevelekkel befedett. – Hozzám csúszott szép csendesen, – Egy nagy sárig sárga kígyó; – Belebútt a kebelembe – Dugd be, apám, a kezedet – S vedd ki azt a csúnya férget, – Ha kinyúlik, összeroppant, – Érezem már, hogy végem van.” – Hogy ezt hallja édes apja, – Mirjának ő szóval mondja: – „Nem én, fiam, nem teszem azt, – Mert rettegek; hogy megharap. – És mint hogy kezem ne legyen, – Inkább ne legyen gyermekem. – Ha anyád egészségben lesz, – Akkor más gyerekem is lesz. – De kezet nem készíthetek”. – Mirja erre haragjába – Még nagyobbat kiabála; – Meghallotta édes anyja, – Hozzá nyomba elindula – És ekképen szóval mondja: – „Mért kiáltasz, mi lelt, Mirja? – Tán disznaid elvesztetted, – Vagy elfogyott az élelmed, – Vagy bocskorod kirepedett?” – Szóval felelt Mirja erre: – „Disznaim nem vesztettem el, – Ki se fogyott az élelmem, – Ki se repedt a bocskorom. – Elaludtam egy bükk alatt, – Nagy szélvihar kerekedett – S falevelekkel befedett. – Belebútt a kebelembe – Egy nagy sárig sárga kígyó. – Ha kinyúlik, összeroppant, – Érezem már, hogy végem van. – Dugd be, anyám, a kezedet – S vedd ki azt a csúnya férget.” – Hogy ezt hallja édes anyja, – Mirjának, ő szóval mondja: – Nem én, fiam, nem teszem, azt, – Mert rettegek, hogy megharap; – És mint hogy ne legyen kezem, – Inkább gyerekem ne legyen. – Ha apád egészségben lesz; – Akkor más gyerekem is lesz. – De kezet nem készíthetek”‘. – Mirja mikor ezt meghallja, – Nagy dühébe, haragjába, – Hej, de nagyot kiabála! – Meg is érti a babája, – Reá ismert a hangjára, – Hozzá törtet nagy 145futtába, – Oda jutott hamarjaba. – És Mirjának szóval mondja: – „Mért kiáltasz, mi lelt, Mirja? – Tán disznaid elvesztetted – Vagy elfogyott az élelmed, – Vagy bocskorod kirepedett?” – Szóval felelt Mirja erre: – „Disznaim nem vesztettem el, – Ki se repedt a bocskorom, – Ki se fogyott az élelmem. – Elaludtam egy bükk alatt, – Széles, vastag bükkfa alatt; – Nagy szélvihar kerekedett, – Falevelekkel befedett – És elvette az álmomat. – Egy nagy sárig sárga kígyó; – Ha kinyúlik, összeroppant, – Érezem már, hogy végem van, – Dugd be, rózsám, a kezedet – S vedd ki ezt a csúnya férget.” – Megindult a legény szíve – S nyomba jutott az eszébe – Az ő selyem keszkenője; – Belenyúlt hát a zsebébe, – Kivette a selyemkendőt; – Kezét abba becsavarta – S belenyúlt a kebelébe: – Csupa aranypénzt szedett ki, – Tele volt az sár-aranynyal – Mirja, hogy a legényt nézte, – Beh boldog volt örömébe’, – Egymás nyakát átkarolták, – Egymást százszor megcsókolták; – Aztán kezet kézbe tettek – nosza gyorsan haza mentek, – Haj, milyen gazdagok lettek! – Elindultak vándorútra, – Egy országból a másikba, – El egész Romániába.
Karácsonyi regösénekeiből, az ugynevezett Kolindákbol, is adunk mutatványt, a melyet a Maros mentén, Kékes községben jegyeztünk föl:
Jár-kel Péter fönn az égben, – Tündöklő mennyország! – Senki őtet nem láthatta, Éppen csak az édes apja. – Szóval mondja édes apja: – Péter, Péter, te szent Péter, – Adj helyet a mennyországban. – Tündöklő mennyország! – Adj helyet a mennyországban,” – Helyed nincs a mennyországban, – Mert te bíró voltál, apám; – A gazdag kedvét kerested – A szegényt szegényítetted, – Tündöklö mennyország! – A szegényt szegényítetted.” – Jár-kel Péter fönn az égben, – Tündöklő mennyország! – Senki őtet nem láthatja, – Éppen csak az édes anyja, – Szóval mondja édes anyja: – „Péter, Péter, te szent Péter, – Adj helyet a mennyországban, – Tündöklő mennyország! – Adj helyet a mennyországban”. – Helyed nincs a mennyországban; – Kocsmárosné voltál, anyám, – Üres icczét adogattál, – S teliekért vetted a pénzt, – Tündöklö mennyország! – S teliekért vetted a pénzt”, – Jár-kel Péter fönn az égen, – Tündöklő mennyország! – Senki őtet nem láthatta, – Éppen csak az édes húga, – Szóval mondja édes húga: – „Péter, Péter, te szent Péter, – Adj helyet a mennyországban, – Tündöklő mennyország! – Adj helyet a mennyországban”, – „Helyed nincs a mennyországban, – Mert te ledér voltál, húgom, – Tündöklő mennyország! – Mert te ledér voltál, húgom! – Jár-kel Péter fönn az égen, – Tündöklő mennyország! – Senki Pétert nem láthatja, – Éppen csak az édes bátyja, – Szóval mondja édes bátyja: –„Péter, Péter, te szent Péter, – Adj helyet a mennyországban, – Tündöklő mennyország! – Adj helyet a mennyországban”. – „Helyed van a mennyországban: – Juhászbojtár voltál, bátyám; – Megnyírtad a juhocskádat, – Szegényeket öltöztettél, – Tündöklö mennyország! – Szegényeket öltöztettél”.
* * *
