Temes-vidéki népek és magyarok.
Temes-vidéki népek és magyarok.
Külön-külön tekintve a délvidéki nagyobb népcsoportok viszonyát a honfoglaló magyarokhoz, elsősorban a hun-avar maradványok vonják magukra figyelmünket, kik a magyarokban véreiket ismerték fel. Velük rokonnyelvet beszélve, rövid idő alatt teljesen felolvadtak a magyarságban.* A másik nagy népcsoport a szlávság volt. Hasonlóképen autochton faj, mely évszázadok viszontagságait együtt élte át a hunokkal és avarokkal, megbarátkozva erkölcseikkel, szokásaikkal és hadakozásukkal. Számszerint a Temes tájain túlsúlyban levén, a helységek és folyók neveiben sok emléket hagyott ránk. A magyarság alakulásához, nyelve fejlődéséhez határozottan a szlávok szolgáltatták a legtöbb adalékot.* Mikor a magyarok bejöttek, a szlávokat itt már szervezett társadalomban találták, mely demokratikus elveken, a vagyonközösség az ú. n. házközösség elvén nyugododott. Községi és állami életük alapja a család volt. A családok szövetségéből alakult a törzs (pleme). A vidéket, hol a törzs lakott, „zsupá”-nak nevezték. Minden zsupa egy vezérnek a vezetése alatt állott, kit állandóan ugyanabból a családból választottak. A honfoglalás tényével ez a társadalmi szervezet semmi változást sem szenvedett. A hódítok kímélettel és türelemmel bántak a meghódolt szlávokkal, meghagyván őket eredeti életmódjuk mellett és csak a magyar felsőbbség elismerését követelték tőlük. Az új uralom alá jutott szlávság még akkor is hű maradt a magyarokhoz, midőn ezek a külföldet járták. Marhatenyésztéssel és földmíveléssel foglalkozó nép levén, a magyar sereg élelmezését s a honmaradt magyar családtagok ellátását a szlávok végezték.* Ehhez járult a hadi kötelezettség, melyet szükség esetén saját vajdájuk alatt ugyan, de a magyar hadvezérnek engedelmeskedve kellett teljesíteniök. S mégis egy félszázadon át sem belvillongásról, sem fölkelési kísérletről nincs tudomásunk. A magyarok emberséges kormányzatának ez a legvilágosabb bizonyítéka.*
Vámbéry felolvasása a M. Tud. Akadémiában, az 1894. évi nagygyűlésen.
Vámbéry: id. h.
Jireček: Bolg. tört. 90–95. 11.; Hajnik: Egyetemes európ. jogtörténet, 54–55. 11.
Szabó Károly: A magyar vezérek kora, 102. 1.
Meddig tartott Glád vazallus uralma a Maros–Duna közén, pontosan meg nem határozhatjuk. Mivel a fövenyesrévi ütközet idején Glád már 58–60 éves lehetett, kormányzata a legjobb esetben sem tarthatott tovább 10–15 évnél. Fejedelemségének egész tartama 33 évre tehető. Halála közel esik Árpád halálához, ki 907-ben halt meg. Semmi tudomásunk sincs arról, hogy Glád halála után Árpád utódai megszüntették volna a marosi bolgár-szláv fejedelemséget. Glád kimúlása 246után ivadékai követték őt a marosi fejedelemségben. Ivadékai ott voltak még Szent István korában is. Marczali Gládot tartja Ajtony herczeg ősének, ki ellen Szt. István Csanád vezért küldé.
