Aba Sámuel.
Aba Sámuel.
Miután Aba III. Henrik királylyal, az elűzött Péter pártfogójával összemérte fegyvereit, békét kötött. Uralkodását eképen biztosítva hitte s dölyfös és kegyetlen lett. Megvetette országa előkelőit és Péter híveinek üldözésében és lemészárlásában töltötte kedvét. Az elűzött király tanácsosait nyársra húzatta, másokat kövekkel veretett agyon. A magyar nemesség írtózattal fordult el tőle és összeesküvést forralt ellene, melyet azonban az egyik czinkos fölfedezett. A királyt haragja az összeesküvés részesei iránt borzasztó tettre ragadta. Ötvenet az előkelő nemesek közül tanácskozás ürügye alatt egy házba csalt, ott bezáratta őket s vallomás és birói ítélet nélkül fejüket vétette. Kegyetlen cselekedete lázba hozta az országot. A király és udvara 1043-ban a nagyobb részben szlávok lakta Délvidékre jött s Marosvárosában keresett oltalmat, a hol két év előtt, 1041 márcz. 22-én megkoronázták. Marosvárosában volt a nagybőjtben és a husvétot is ott töltötte.
Az volt a szokás abban az időben, hogy nagy ünnepeken a király a templomba ment, hol a püspök fejére tette a koronát és boldog országlásáért imádkozott. Ez a szertartás most, bizonyára az elégedetlenek forrongása miatt, nem volt megtartható, sem Esztergomban, sem Székesfehérváron. Gellért püspöknek kellett azt végeznie. Ezt az ünnepélyes alkalmat használta fel Gellért, az Aba vérengzésein megbotránkozott egyeneslelkű főpap, hogy kánoni szigorúsággal megfenyítse Abát. Beszédet intézett hozzá s a következőket mondta: ,,A szent bőjt arra való, hogy a bűnösök bocsánatot, az igazak jutalmat nyerjenek. Te pedig, király, kardod gyilkolásával megfertőztetted azt és elraboltad tőlem az atya nevet, mert legkedvesebb gyermekeim hiányzanak most itt. Azért ezen a napon semmi bocsánatot nem érdemelsz. Mivel pedig Krisztusért kész vagyok halált is szenvedni, megjósolom neked a jövendőt. Íme, a jövendő évben harmadszor támad fel ellened a bosszúállás kardja s elveszi tőled az országot, melyet csalárdul szereztél.” Azután intett a tolmácsnak, hogy a latin beszédet a királynak magyarázza meg, „mert – úgymond – előbbvaló az Isten félelme, mint a király tisztelete”.*
Thuróczy „Magyar Króniká“-ja 1044 márcz. 11-ére teszi ezt a marosvári esetet. Tőle vette át Ráth Károly: „A magyar királyok hadjáratai“, 16. 1. Innen kölcsönözték mások is. Gellért életiratát tekintve, ez az évszám kétségkívül téves
