Mint mezőváros, majd sz. kir. város

Teljes szövegű keresés

Mint mezőváros, majd sz. kir. város
A versecziek már 1783 óta igyekeztek helységük számára a városi rangot elnyerni. Azonban csak 1795-ben egyesítették a két politikai községet, a mely új község 1804 jan. 27-én mezővárosi kiváltságokat nyert. De a versecziek ezzel nem elégedtek meg. Végre 1817 október 9-én, midőn Ferencz király magyarországi 441utazása alkalmával Versecz falai között időzött, a várost oly feltétel alatt emelte szabad királyi városi rangra, ha az magát a kincstártól megváltja; ehhez a versecziek meg 100.000 frt ajándékot igértek. A sz. k. városi privilégium kieszközlésében érdemeket szereztek Kormann Mihály polgármester és Spaits Szilárd, városbíró. 1798–1804-ig szabályozták Szerb-Verseczet.
1807-ben megszerezték Lotits György házát városháznak. Tíz évvel előbb megvették Gerübel Seyfried kertjét, a melyet eleintén majornak használtak és a melyből idővel a mai városkert fejlődött.
Az iparosok és kereskedők már 1795-ben szervezkedtek. 1818-ban kaptak az iparos czéhek privilegiumokat. Ekkor keletkezett 6 német és 7 szerb czéh. 1825-ben nyertek a kereskedők szabadalmakat. 1845-ben alakult meg egy ipartársulat. A 3. tizedben Verseczen a selyemtenyésztés is virágzott, még pedig oly szépen, hogy városunk a délvidéki selyemtermelés központja lett. 1830-ban a verseczi határban 4500 hold, a szomszéd falvakéban 3500 h. szőlővel volt beültetve, a mely terület, holdját 40 akóval számítva, 300.000 akó bort adott, a minek következtében Versecz még Buda termelését is felülmulta.
1821-ben felállították a 2. gyógyszertárt s 1840–41-ben az iparos kórházat.
A szerbek 1820-ban új temetőt kaptak, a melyben 1837-ben Gávrilovics Arzén templomot építtetett. A katholikusok viszont 1826-ban a szőlőkben Szent-Orbán tiszteletére kápolnát emeltek.
1820-ban megvolt már a zsidó zsinagóga és 1846-ban a Chewra Kadischa.
Miután 1819-ben a grammatikális iskola megszünt, 1820-ban az egyházmegye papjai nevelésére theológiai intézet nyílt meg.
1820–1821-ben kezdték meg az utczák kiköveztetését. 1844-ben megvásárolta a város a Gröber-féle sörgyárat és a telkéből teret csinált, mely most Baross nevét viseli.
1837-ben az egyesülési élet első megnyilvánulását regisztráljuk. Akkor alapítottak az iparosok olvasókört. Ennek kebelében keletkezett az első részvénytársulat, a mely 1847-ben a „Concordia” vendéglőt építette.
Versecz 1840-ben 15.403 lakost számlált. Városunk a XIX. század 4. tizedéig a Délvidék legnépesebb városa volt. Csak ekkor szárnyalta túl Temesvár.
A város fejlődését nagyon hátráltatta, hogy a kincstári hivatalnokok, valamint a vármegye nem szívesen látták Versecz felszabadulását és nehézségeket okoztak a városnak, a melynek állapota így a 4. és 5. tizedben néha válságos volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages