Bellai József

Teljes szövegű keresés

Bellai József
Bellai József, Temesvár szab. kir. város közművelődésügyi tanácsnoka, szül. 1872-ben. Egyetemi tanulmányainak végeztével egy tanéven át a tanári pályán működött. Közben Temesvár város szolgálatába lépett. A városi közigazgatási szolgálatot az 1896–97-iki tanév végével megkezdve, a városi levéltár élére került, mely működési körében érdemes irodalmi munkásságot és a város kultúrális ügyei iránt állandó érdeklődést fejtett ki. 1904-ben városi tanácsnokká léptettetvén elő, ekkor elsőnek végleg átvette az ujonnan szervezett közművelődésügyi városi tanácsnoki állás ügykörébe tartozó ügyek vezetését. 1908-ban X. Pius pápa az egyház körül szerzett érdemeiért „Pro Ecclesia et Pontifice” czímű arany érdemkereszttel tüntette ki. Irodalmi működése kevés kivétellel hivatása köréből vett tárgyú. A temesvári Arany János irodalmi társaságnak is egyik alapítója és azóta rendes tagja. Jelentékenyebb művei számos hírlapi szakczikkén és nyilvános előadásán kívül a következők:
Temesvár szab. kir. város képviselete az országgyűlésen. Temesvár, 1898. – Az 1848-iki márcziusi napok Temesváron. Temesvár, 1899. – Árpádházi szent Erzsébet. 3 kiadás. Temesvár, 1899. – A művelt nyugat közművelődési intézményei. Temesvár, 1903. – Temesvár szab. kir. város közművelődési intézményei. Temesvár, 1904. – A temesvári színészet multjából. Temesvár, 1905. – Népművelési és szocziálpedagogiai intézmények. Temesvár, 1909. – Telbisz Károly dr. Temesvár szab. kir. város polgármesterének 25 évi polgármesteri működése alatt elmondott beszédei. Összegyűjtötte B. J. Temesvár, 1910. – Ugyancsak Bellai írta meg e monográfia számára Temesvár leírását és közoktatásügyét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages