Steiner Ferencz

Teljes szövegű keresés

Steiner Ferencz
Steiner Ferencz volt orsz. képviselő, szül. 1856-ban. Részt vett a boszniai okkupáczióban. 1879-ben átvette a temesvári városi gyógyszertárt és azóta a város társas-, politikai és közéletének egyik legtevékenyebb alakja, a magyar szellemnek és kultúrának egyik legbuzgóbb bajnoka. Nagy része van a Temesvári Magyar Nyelvterjesztő Egyesület, a Délvidéki Nemzeti Szövetség, a temesvári honvédszobor bizottság megalapításában; nagy érdemei vannak a temesvári magyar színészet állandósítása körül. A délvidéki mérsékelt, illetőleg nemzeti párt titkáraként 1892-ben megalapította a „Délvidéki Ellenőrt”, melyet négy évig szerkesztett; később politikai vezérét, Apponyi Albertet követve, a függetlenségi pártba lépett és ekkor alapította a délvidéki függetlenségi pártot, melynek elnöke lett. 1907-ben, testvérbátyja Károly halála után, átvette a „Südungarische Reform”-czímű függetlenségi párti politikai napilapot. 1901-ben az időközi és az általános választáson, 1905-ben és 1906-ban a kisbecskereki kerület képviselőjének választotta meg.
Számos politikai czikke jelent meg az általa szerkesztett lapokban és országgyűlési beszédei a Naplókban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages