Vízkeleti Béla

Teljes szövegű keresés

247Vízkeleti Béla
Vizkelety Béla. Történelmi és arczképfestő. Szül. Újaradon, 1825 nov. 25-én. Történelmi festészetünk kezdőkorában egyike volt a legkiválóbb erőknek, de a hozzá fűzött reményeknek véget vetett a művész korai halála. Temesvárott fejezte be a jogot 1848-ban. Itt kezdett festeni arczképeket és a Jósika regényeiből mentett történelmi eseményeket. A kitört szabadságharczban ő is részt vett. A harcz befejeztével Aradra, majd Lugosra ment lakni, honnan gyakran kirándult a vidékre is, arczképeket festeni. Így jutott el 1856-ban Ormós Zsigmondhoz is Búziásra. 1856-ban végre felmehetett Bécsbe, hogy az akadémián folytassa tanulmányait. Idejének nagy részét a magyar történelmi festészettel összefüggő tanulmányokra fordította s a hazai kosztüm-tudomány felkutatásában nagy érdemei vannak. Néhány évi bécsi tartózkodás után Pestre tette át lakását és élénk részt vett a magyar képzőművészeti társulat működésében. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején számos magyar történelmi tárgyú festményt alkotott. Saját arczképe, Attila mellképe s egy ifjú férfi arczképe van tőle a Délmagy. Múzeumban.

Vizkelety Béla: Önarczkép.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem