Állami fa- és fémipari szakiskola

Teljes szövegű keresés

Állami fa- és fémipari szakiskola
Temesvár, a Délvidékinek ez a természetes emporiuma, főképpen iparűző város. Iparral foglalkozó lakosainak számaránya – a többiekhez képest – a hetvenes években még a fővárosét is túlhaladta, a mennyiben az a fővárosban 23 %-ra, Temesváron pedig 27 %-ra rúgott. Magyarország egyes pontjain voltak. ugyan már előbb is elszórtan „szakiskolák”, de általános iparosképző iskola, szorosabb értelemben vett általános ipariskola 1879-ben hazánk területén még sehol nem volt. Ez különösen Temesváron volt súlyosan érezhető, a hol az iparostanonczok száma a 700–800-at meghaladta, de anyaguk a lehető legsilányabb suhanczokból állott, kik az iparososztály erkölcsi és értelmi színvonalát csak rontották.
A temesvári kereskedelmi és iparkamara végre Strasser Albert, akkori titkár kezdeményezésére egy alapítandó iparosiskola költségei felének a viselésére hajlandónak nyilatkozott. A város közönsége azonnal bizottságot küldött ki s ez oly tantervet dolgozott ki, mely egy általános iparosképző iskola igényeinek megfelelt, de sem az akkori kir. tanfelügyelő, sem a miniszter, nem akarták ezt a minden paragrafuson kívül álló új iskolát jóváhagyni. A város és kamara küldöttsége azonban végre elérte, hogy a miniszter az iskola felállításához járult, úgy hogy a temesvári ipariskola 1879 szeptember elején Varjassy Árpád építész, jelenlegi aradvármegyei kir. tanfelügyelő vezetése alatt megnyílt.
Az első évben csak egy osztály volt 36 tanulóval és Varjassy Árpád igazgató mellett, két bejáró óraadó tanerővel. Az 1880-ban megtartott évzáróvizsga fényes sikerén felbuzdulva; egy második osztály felállítását és egy második tanári állás rendszeresítését határozták el. 1880 szeptember elsején megnyílt a második osztály 19 növendékkel, míg az első osztályba 44 tanuló iratkozott be. Az 1881/2. és 1882/3. tanévekben annyira gyarapodott a tanulók száma, hogy az 1882/3. tanév elején már meghaladta a 100-at.
Az általános bizalom megerősítéséhez kétségkívül hozzájárult a vallás- és közoktatási miniszter 1882. évi rendelete, melylyel a „Temesvári nyilvános elsőfokú ipariskola” a nyilvánossági jogot is megkapta és a mely elrendeli, hogy az intézet végzett növendékei a budapesti állami középiskolában felvehetők legyenek.
Az 1882/3. tanév folyamán Varjassy igazgató új szervezetet dolgozott ki, mely az osztályok számát háromra emelte, úgy hogy a harmadik osztály tananyaga már határozottan szakszerű jelleggel bírt s a hol a műszaki rajzot is gyakorolták.
Ez évben történt Varjassy Árpád igazgatónak aradmegyei kir. tanfelügyelővé történt kineveztetése. A megürült igazgatói állásra az iskolaszéki elnökség Stump folt Ede tanárt nevezte ki helyettes minőségben, a kit már az 1885. évi április hó 22-én tartott iskolaszéki ülés végleges igazgatónak választott meg. Ugyanez évben történt meg elsőízben, hogy a behatáskor helyszűke miatt 40 tanulót vissza kellett utasítani s e sajnos jelenség fokozott mértékben ezentúl is ismétlődött 1893-ig, vagyis nyolcz éven át. Az 1894/5. tanév elején, a beíratáskor jelentkezett nagyszámú tanulók érdekében végre is elhatározta az iskolaszék egy párhuzamos I. b) osztály felállítását s ezt nyomban végre is hajtotta.
Az 1895/6-ik tanév elején az iskola beköltözködött a belvárosi községi új iskolaépületbe, hol megfelelőbb elhelyezést nyert.
197A harmadik osztályt sikerrel végzett valamennyi tanuló, az igazgatóság közvetítésével, a legjobb műhelyekben előnyös feltételek mellett nyert elhelyezést. Időközben az állam és a város megegyeztek abban, hogy az iskola államosíttassék. Az állam 1897-ben elvben elhatározta, hogy Temesváron állami fa- és fémipari szakiskolát nyit, az ipariskola két osztályát előkészítő osztályok alakjában fenntartja és építőipari tanfolyamot, valamint gőzgépkezelői és segédeket továbbképző tanfolyamot is szervez, ha e czélra a város alkalmas épületet emel, a fennálló iskola vagyoni leltárát átadja és évenként oly összeggel járul az új intézet fenntartásához, mint a mennyit ipariskolájára fordít. E megállapodások után a város 1899 tavaszán megkezdte Víg Albert ipariskolai főigazgató tervei alapján az állami intézet számára az új iskola építését, mely a Hunyadi-várkastély szomszédságában áll és a városnak 200.000 forintot meghaladó költségébe került:
A városi ipariskola tehát 1900 szept. 1-én már állami fa- és fémipari szakiskolaként kezdte meg működését.
Az új iskola mintaszerű műhelyekkel van felszerelve. Tanfolyama négy évre terjed. A város közönsége fenntartásához évi 12.000 koronával járul. Az intézet szakszerű vezetését Stumpfoll Ede volt városi ipariskolai igazgatóra bízták. Tantestülete 9 tagból áll, növendékeinek száma 355 volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem