Állami felsőbb leányiskola

Teljes szövegű keresés

Állami felsőbb leányiskola
Városunkban már 1881-ben fennállott egy felsőbb magán leányiskola, dr. Benedek Albertné vezetése alatt, négy osztálylyal és öt tanerővel, 40 tanulóval és nyilvánossági joggal. Tanrendszere megfelelt az állami felsőbb leányiskola négy alsóbb osztályának. Ez az intézet azonban csak négy évig állott fenn, mert 1884-ben Trefort Ágost miniszter egy bennlakásos állami felsőbb leányiskolát alapított. Az intézet szűk bérhelyiségben lévén elhelyezve, áthelyezése elkerülhetetlen volt.
Miután a város a lebontott várterületen kiszemelt 2800 négyszögölnyi telket és építőanyaggal való hozzájárulást, az építés vezetését és az előirányzott 320 ezer koronával szemben, a kivitelnél felmerülő többköltségek viselését is készséggel felajánlotta, az új iskolai és internátusi palota – Baumhorn Lipót budapesti és Klein Jakab temesvári építészek tervei szerint – 1902/3-óan felépült. Az iskola hat osztályát a lefoly tanévben 217 tanuló látogatta. Tanerőinek száma 16. Igazgatója 1890 óta Mársits Rozina.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem