Állami főgimnázium

Teljes szövegű keresés

Állami főgimnázium
Ama tarthatatlan állapot megszüntetése czéljából, melyet a róm. kath. főgimnázium helyszűke okozott, a város kezdetben oly irányban indította meg a közoktatásügyi kormánynyal a tárgyalásokat. hogy e bajon a kegyesrendi főgimnázium részére egy nagyszabású épület emelésével segítsenek.
Gróf Csáky Albin, miniszter 1893 jún. 29-én egy tervezetet bocsátott ki, mely szerint 270.000 frttal új épület lett volna emelendő, s a tanulmányi alap a gimn. fenntartásáról is gondoskodott volna, ha a város az új épülethez telket, az építési költségekhez 100.000 fitot és a többi tényezők 70.000 frtot ajánlottak volna fel. A város a telket és a 100.000 frtot fel is ajánlotta, de kikötötte, hogy a gimnázium fenntartására addig évente fizetett 2280 frtnyi teher alól felmentessél. Ezt az ajánlatot azonban báró Eötvös József miniszter elutasította. Ekkor szülemlett meg az új állami főgimnázium eszméje. Pulszky Ágost államtitkár kezdeményezésére a városi tanács azt indítványozta, hogy mivel a tanulmányi alap a fennálló gimnáziumot nem tudja az igényeknek megfelelően átalakítani, alapítson az állam Temesváron egy állami gimnáziumot. Az időközben báró Bánffy Dezső, miniszterelnök vezetése alatt megalakult kormány az eszmét jóakarattal fogadta és megvalósította. A város a kormánytól kijelölt telken kívül 50.000 frtnyi hozzájárulást ajánlott fel, továbbá arra is kötelezte magát, hogy gondoskodni fog az új épület megépítéséig 194az alsó osztályok elhelyezéséről. Az új állami főgimnázium első osztálya még 1897 szept. 1-én nyílt meg, a többi osztályok pedig azóta keletkeztek, s ma már mind a nyolcz osztály benépesült. Hogy mennyire szükség volt ez új intézetre, bizonyítja az, hogy az alsó osztályait már szervezésük idején párhuzamosítani kellett.
Az 1903/4-ik tanévet a főgimnázium már a saját kétemeletes – Alpár Ignáci tervei szerint épült – palotájában töltötte a főgimnázium igazgatója kezdettől fogva Sczönwiczky Bertalan dr. A tanárok száma 19, a tanulóké 435 volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem