Főiskola

Teljes szövegű keresés

Főiskola
Csanád egyházmegyének a törökök kiűzésével 1723-ban történt visszaállításától kezdve az 1806-dik évig nem volt saját papnevelője, hanem a püspökök világi papok hiányában szerzeteseket alkalmaztak, s még a jelen század elején is több volt a szerzetes, mint a világi pap. A mint század második felében a Csanádi püspökök más papnevelőkben neveltették papjaikat, kiknek száma 4–12 között ingadozott. 1780-ban a kormány a csanádegyházmegyei 12 papnövendéket a budai, majd a zágrábi és ismét a budai központi intézetbe rendelte. II. József császár központi papnevelőinek 1790-ben történt eltörlésével, az egyházmegyei papnevelőket visszaállították, a csanádegyházmegyei papnövendékek pedig a pozsonyi, nagyszombati és az egri intézetekben tanultak. Miután a l2 papnövendékből az egyházmegye papszükséglete fedezhető nem volt, Kőszeghy László, káptalani helynök, utóbb püspök, a m. kir. helytartótanácstól a papnövendékek számának 24-re való felemelését kérelmezte azzal, hogy mivel ennyi növendék számára máshol hely nincs számukra, Temesváron papnevelőintézet rendeztessék be. E felterjesztésre 1801-ben segélyként leérkezett Szeged városának évi 800 Ennyi tizede, melyet 199addig az esztergomi érsekség élvezett. Egy évvel később utasítást kaptak az egyházmegyék, hogy a papnövendékek és elaggott papok ellátása érdekében szabályzatot alkossanak. Ez elkészülvén, megteremtették az alapot és 1806-ban kir. rendelettel a jezsuiták szentgyörgytéri épületét engedték át a papnevelő számára, míg az ottani plébániát és népiskolát a ferenczrendiek zárdájában helyezték el.
Az első tanév az 1806–1807-iki volt, 44 növendékkel. Ezt a számot csak 1847-ben emelték fel négygyel, de ezt a növendékek tényleges száma meghaladja. Az intézet első sorban a saját alapjaiból fedezi kiadásait. A fennmaradó szükségletet a magyar vallásalap fedezi.
Az intézet ezidőszerint Bauer György prépost-kanonok kormányzó, egy aligazgató, egy lelkiigazgató, egy tanulmányi felügyelő és négy tanár vezetése alatt áll. A theológusok száma 60.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem