Tanoncziskolák Iparostanoncz-iskola

Teljes szövegű keresés

Tanoncziskolák
Iparostanoncz-iskola
Az iparostanoncz-iskola története a mult század második felébe nyúlik vissza. Minthogy egyházi férfiak tanítottak benne, a fősúlyt a vallástan tanítására fektették. A jelen század elején Schmidt A. igazgató figyelmeztette a tanítókat hogy a vallástan mellett az írásra, olvasásra és a számolásra is kellő súlyt helyezzenek. Az iparosok már a mint század végén a rajztanítást vallották legszükségesebbnek s ezért nagy örömmel fogadták az első rajztanítót: Kimstettent és a czéhek elhatározták, hogy az oly iparostanoncz, kinek iparágánál rajzra van szüksége, fel ne szabaduhasson addig, míg legalább egy évig nem járt a vasárnapi rajziskolába.
Az iparszabadság életbeléptetésével az iparostanonczok oly gyéren látogatták a rajziskolát, hogy azt 1871-ben be kellett szüntetni; két év után újra megnyílt, de a tanonczok csak heti két órában: vasárnap d. e. 10–12-ig nyertek oktatást. Így volt ez az 1884. évi új ipartörvény életbeléptetéséig, a mikor a temesvári iparostanoncziskolát is ez alapon szervezték és pedig egyszerre négyet. A bel-, gyár- és józsefvárosi népiskolák mellett előkészítő osztályokat szerveztek, míg a nyilvános I. fokú ipariskola mellett a tanoncziskola I. és II-ik, később III. évfolyamát is felállították. Később a népiskolák mellé még egy-egy I-ső évfolyamot is szerveztek, míg a II. és III. osztályát az ipariskolánál maradtak.
1892-ben az iparostanoncziskola szervezete lényegesen változott. A városi törvényhatósági bizottság 1892 október 26-án tartott közgyűlése Stumpfoll Ede ipariskolai igazgatót az összes tanoncziskolák központi igazgatójává megválasztotta. A külvárosi iparostanoncz-iskolák élén külön igazgatók állanak.
A legnagyobb súlyt a rajzoktatásra helyezték, a mit nagyban előmozdítottak a több év óta rendezett szünidei pótrajztanfolyamok.
A temesvári iparostanoncz-iskola volt az első, mely az iparosok ellenszenvét ez iskola iránt lefegyverezte azzal, hogy míg kezdetben az összes osztályok ugyanazokon a napokon jártak fel az iskolába, addig 1890-től kezdve úgy állapították meg az órarendet, hogy az egyes osztályok lehetőleg más-más napokon járjanak iskolába. Ez az újítás czélszerűnek bizonyult. Míg továbbá azelőtt az összes tanonczok 10 hónapig tartoztak iskolába járni, újabban a tanoncziskolát egész évi és téli tanoncziskolára osztották. Azt elsőbe azokat sorozták be, kiknek az ipara egész éven át egyforma üzemű, míg a téli tanoncziskolába azokat, kiknek ipara télen úgy szólván szünetel:
Az 1897/8. tanévtőr egy új tanítási szervezet szerint, az iskola általános és szakirányú tanoncziskolából áll. Az előbbi jelenleg a Belvárosban, Gyárvárosban, Józsefvárosban, Erzsébetvárosban és Ferenczvárosban az illető községi, illetőleg állami népiskolák mellen áll fenn és pedig összesen 48 osztálylyal, 1223 tanulóval. Az utóbbi az építő-, fém-, fa- és gépipari csoportra terjeszkedik és 9 osztályt foglal magában. Tanulóinalt száma az elmúlt tanévben 265 volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages