Az első húsz munkásház

Teljes szövegű keresés

Az első húsz munkásház
A törvényhatósági bizottság tehát – a jelentkezett munkások számához képest – 1909-ben 20 ház építését határozta el és a négy típus szerinti házak építését vállalatba adta ki és pedig: egy A) mintájú kétszobás házat 2237 kor., egy B) mintájú egy szobásat 1922 kor., egy C) mintájú egyszobásat 1952 kor., s egy D) mintájú kétszobás házat 2229 kor. ajánlati ár mellett. Mindegyik típusból 5 ház épült és a venni szándékozó munkások maguk választották ki a házhelyet és a típustervet. A vételárnál az építési költségen fölül számításba fog vétetni még az árnyékszék és pöczegödör költsége házanként kb. 160 koronával a léctkerítés folyóméterenként 5 koronával és a házhely ára négyszögölenként 2 koronával, úgy hogy egy-egy ház hozzávetőleg 2900–3300 koronába fog kerülni.
Az építési költségek fedezésére a város egyelőre 55.000 korona kölcsönt vett fel a Temesvári Első Takarékpénztártól 100 félév alatt 5 1/4% kamat mellett való törlesztésre, melyre az állam 2%-ot térít meg évenként; ellenben a munkások a várostól 40 félévi törlesztésre, ugyancsak 5 1/4% kamat mellett, kapják a kölcsönt.
Az első 20 gazdasági munkásházat 1910 április 1-én átadták azoknak a gazdasági munkásoknak, a kik először jelentkeztek és a 400–400 korona vételári részletet már befizették. A befizetett 8024 koronából, a telkek vételára fejében, a város 6057 koronát levont a házipénztár javára.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages