Kereskedelem.
Kereskedelem.
Torontálban a kereskedelem nyomait már 1153 körül megtaláljuk, mert Irdizzi arab író Pancsováról szólva, azt kereskedő városnak mondja, hol sok görög kereskedő lakik. 1331-ben pedig – mint már fentebb említettük – Becskereken, Basalhidán és Matkán országos vásárt tartottak. Hogy ez a közgazdasági tevékenység nem szünetelt később sem, a mikor – főként az Anjouk korában – a viszonyok fejlődtek, az valószínű, de okleveles adatunk nincs róla, legfeljebb a körülményekből következtethetünk reá. Ekkor jött a török hódoltság, melynek pusztításai Torontált elsőül érték, s ez időben úgyszólván minden pangott.
A török kiűzetése után, midőn a Temesi bánságot szervezték, melyhez Torontál is tartozott, ismét megindult valamelyes közgazdasági élet. A lakatlan területeket külföldiekkel betelepítették s hogy a kincstár jövedelmét fokozzák, a kormányzók a közgazdasági viszonyok fellendülését előmozdítani igyekeztek. Igy Perlas is sok gondot fordított a Bánságra. Az ipar után megkísérelte, hogy a kereskedelemnek is megvesse alapjait. Az ő idejében támadtak a legelső kereskedelmi vállalkozások; egy bécsi bankház alapított idelent egy kereskedelmi vállalatot, a mely azonban nemsokára megbukott. Hasonló sorsra jutott az a kereskedő társaság is, a mely Perlas védelme alatt honi termékekkel, – marha, faggyú, bőrök, méz, viasz, dohány, – kereskedett.
A bánság korából számos adatot őrzött meg a temesvári kormányzóság levéltára, a mint azt már több helyen említettük. Ebben az adattárban Torontál kereskedelmére vonatkozólag több adatot találunk. Többek között kincstári vásárlásokról is, a mikor a kincstár egyben a vételárat is megállapítja.
Így 1722 febr. 21-én utasítja a kormányzó a kerületeket, hogy mivel a kincstár használatára szükséges kötél szállítására szerződést kötöttek a kötelesekkel, tehát írják össze az alattvalóknál található kendert és mázsáját 5 forintjával megvéve, küldjék be, továbbá tilos a kendert további intézkedésig idegeneknek eladni. Máj. 15-én pedig elrendelik, hogy a hivatalok a kendertizedjárandóságot rögtön szedjék be, a nélkülözhető kenderkészletet pedig mindenkitől készpénzen vásárolják meg. Hasonlóképen az akkori árakról értesülünk a következő hivatalos jelentésekből és rendeletekből: 1727 okt. 5-iki jelentés szerint a pancsovai kerületi alattvalók hajlandók 12.000 alsóausztriai véka gabonát eladni, ha vékáját 42 és az árpáét 18 krajczárjával fizetik. 1736 okt. 23-án a kamara utasítja a kormányzót, hogy a Bánságban 20.000 véka búzát vegyen a hadi élelmezési hivatal számára, vékánként 18 garasával. 1739 aug. 6-án 246egy véka búza ára 45, a zabé 27, árpáé 30 kr. 1741 okt. 10. A nagybecskereki kerületi tized 5082 véka búzára, 914 véka árpára és 141 véka zabra rúg és a tiszttartó azt kérdi, hogy a búzát 1 forint 15, és az árpát 30 kr. árban eladhatja-e? 1743 máj. 20. A mészárosok a levágott marhabőrének párját 6 frtjával a bőrbérlőnek, a faggyút pedig mázsánként 8 frtjával a szappanfőzőknek adhatják el. A marhahús fontja 2 kr. 1748 nov. 13-án megengedik az alattvalóknak az eltiltott gabonaeladást és szállítást és hogy a kik a sörháznak tartoznak, adósságukat készpénz helyett gabonával fizessék, még pedig a zabnak vékáját 8, az árpáét 10 garasával számítva. Azonban egy év mulva márcz. 28-án kelt körrendelet a gabonatized megváltásánál a búza vékáját 36, az árpáét 24, a zabét 21 és a kukoriczáét 24 kr. árban állapítja meg. 1750 nov. 15-én kelt körrendelet szerint a lakosság értesítendő, hogy jó borjúhust szállítson a városba, a hol fontját 5 krajczárjával értékesítheti.
