Révai Miklós.
Révai Miklós.
Révai Miklós, kegyesrendi pap, egyetemi tanár, a magyar összehasonlító nyelvészet megalapítója, született Szentmiklóson. Tanulmányait Csanádon kezdte, Szegeden folytatta, hol a gimnáziumot elvégezvén, 1769 okt. 14-én a kegyesrendiek szerzetébe lépett. 1771-ben a szerzetesi fogadalmat letevén, a tatai gimnáziumban lett tanár; de itt a túlságos munka meggyengítette egészségét s ezért a következő évben Veszprémbe, majd Nagykárolyba helyezték át. Itt három évig tartózkodott, mely idő alatt a tanítás mellett elvégezte a bölcseleti tanfolyamot. 1776-ban theológiai tanulmányait Nyitrán befejezvén, a következő évben gróf Károlyi Antal a saját költségén Bécsbe küldte, hogy hajlamát követve, a rajzolásban és műépítésben alapos kiképzést nyerjen. Bécsből hazatérvén, 1778-ban Nagyváradon pappá szentelték és a nemzeti iskolánál a rajztanítással bízták meg. Révai már korán kezdett az irodalommal foglalkozni. Miután már előbb egy ABC-könyvecskét, majd a magyar helyesírásról szóló munkát írt, 1778-ban kiadta »A magyar alagyáknak első könyvök« czím alatt 12 elégiáját, mely nagy tetszést aratott és a figyelmet feléje fordította. Ennek következménye volt, hogy 1780-ban a kir. akadémia bölcseleti tanszékére nevezték ki tanárnak. Ez állását azonban nem sokáig tartotta meg, mert fél év mulva lemondott, hogy tudományszomját követve, Bécsbe mehessen ismeretei bövítése czéljából. Ez időtől kezdődnek Révai hányattatásai. Hogy Bécsben megélhessen, gróf Pálffy János családjánál nevelősködött; de itt sem volt sorsával megelégedve, állása sértette önérzetét és egy év után otthagyta a családot. Ekkor ismerkedett meg Paintner Mihály későbbi préposttal, a ki őt a gróf Viczai családhoz ajánlotta nevelőnek Loosra. Itt kezdett foglalkozni a »Halotti Beszéd«-del. Nyugtalan természete azonban csakhamar innen is elűzte. Unta a falusi magányt és ott hagyva Loost, ismét Bécsbe, majd Gráczba ment, hol Batthyány Fülöp házánál volt nevelő. Itt folytatta a régi magyar nyelvemlékek tanulmányozását és megírta értekezését a régi magyar írásmódról, mely már sejtteti a későbbi nagy nyelvtudóst. 288Gráczban sem maradt sokáig. 1783-ban Pozsonyba ment, hol a »Magyar Hirmondó« szerkesztését vette át. Ötödfél hónap mulva ez állásától is kénytelen volt megválni és ismét Bécsbe ment. Révait már régen foglalkoztatta egy »Magyar Nyelvművelő Tudós Társaság« alapítása és most mindent elkövetett, hogy e tervét megvalósítsa; de buzgólkodásának, – bár ez ügyben magához a császárhoz is fordult támogatásért, – ekkor még nem lett eredménye. Erre Győrbe tette át lakását, hol Rajnis segítségével Biró Farkas családjánál kapott nevelői állást. Ekkor a magyar irodalom nevezetesebb költőinek műveit szándékozott kiadni »Magyar Költeményes Gyűjtemény« czím alatt. Miután a műre 500 előfizető jelentkezett, Révai Pozsonyba tette át lakását, hogy a mű kiadását maga vezethesse és egymásután ki is adta Faludinak, báró Orczy Lőrincznek, Barcsaynak költeményeit. E vállalat azonban nem sok haszonnal járván, Révai megszüntette, és egy »Amalthea« czímű lapot akart kiadni, de e terve sem sikerülvén, ismét Győrbe ment, hova rajztanárnak nevezték ki. Az 1790-iki országgyűlés megnyiltával újra nagy buzgalommal munkálkodott régi tervének, a Magyar Tudós Társaság alapításának megvalósításán. E végből lelkes előszóval ellátva, kiadta Bessenyei Györgynek »Egy magyar tudós társaság iránt való Jámbor Szándék« czímű munkáját. Ez ügyben levelezést kezdett korának nevezetes íróival és főuraival is, kiknek közbenjárására sikerült Sándor főherczeget is a tervnek megnyernie. Révai, pártfogója Feugler győri püspök segélyével, Budára utazott, hol az Akadémia dolgában a helytartótanácscsal tárgyalt, mely az ügyet az országgyűléshez tette át. Hogy tervének megvalósulását minél inkább elősegítse, nem kímélt sem munkát, sem fáradságot. Most újra átdolgozta és kiadta Planum erigendae eruditae soc. hung. alterum elaboratius cz. alatt azt a tervezetet, melyet 1784-ben II. József császárnak nyujtott át, továbbá elkészítette az ajánlott tagok névsorát is. Mindez iratokat átadták a kiküldött rendszeres bizottságnak; de Révai buzgó fáradozásai ezúttal sem vezettek eredményre. Bár a győri rajziskola kitünő vezetéséért a helytartótanács és a bécsi rajzakadémia részéről is nagy elismerésben részesült, még sem érezte itt jól magát. Időközben secularizáltatván magát, a győri egyházmegye kötelékébe lépett. Mivel e miatt sok ellensége támadt, mindent elkövetett, hogy Győrből eltávozhassék. Egy ideig Esztergomban, majd Komáromban tanárkodott, azután nyugdíjaztatta magát és egy ideig Sopronban, kosztosokat tartva, tengette életét. Innen Bécsbe ment, hol egy évig tartózkodott, a könyvtárakat tanulmányozva és nyelvtudományi munkáin dolgozva. Ebben az időben Vályi, a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára meghalt és a helytartótanács Révait hívta meg a megüresedett tanszékre. Állását 1802 augusztus 16-án foglalta el. Végre Révai szabadon élhetett kedves tudományának, a magyar nyelvészetnek. Életének ez utolsó ötödfél esztendejében adta ki azokat a munkáit, melyekkel megvetette alapját a magyar történeti és összehasonlító nyelvészetnek. Ekkor jelent meg a »Halotti beszéd«-et fejtegető, korszakot alkotó munkája, az Antiquitates Literaturae Hungaricae (Pest, 1803.) és az Elaboratior Grammatica Hungarica két kötete (1803–1806). Nyelvészeti elvei azonban összeütközésbe hozták korának egy másik nagy nyelvtudósával: Verseghyvel, a ki »Tiszta Magyarország« czímű munkájában megtámadta Révai rendszerét. Révai az »Elaboratior« II. kötetében Adjectae Vindiciae iustissimae de secunda venborum forma indetermincata czímű értekezésében felelt Verseghy támadásaira. De ez a mérges tollharcz a különben is ideges, sokat hányatott és beteges tudós egészségére igen rossz hatással volt. Munkássága közepett 1807 április 1-én halt meg. Révai mint költő latin verseivel, melyeket Joannis Nicolai Révai Latina czímmel adott ki, a legjobb latin íróink közé tartozik. Magyar költeményeivel a magyar klasszikus iskola legkiválóbbjai között foglal helyet, de halhatatlan érdemeket nyelvtudományi munkáival szerzett magának. Ő megalapítója a magyar összehasonlító és történeti nyelvészetnek. Eleinte ő is a héber-magyar nyelvrokonság alapján indult, de később megismerkedvén Sajnovics és Gyarmathy műveivel, a magyar-ugor rokonságot fogadta el és alkalmazta későbbi műveiben. Bár munkáiban tévedésekkel is találkozunk, a mint – tekintettel arra, hogy az összehasonlító nyelvészet ebben az időben még a külföldön is nagyon gyenge lábon állott, – nem lehet csodálkozni, de örök érdeme, hogy ő az első, a ki nálunk kimondja, hogy a nyelvhasonlítás a nyelvészeti vizsgálódásnak egyik legfontosabb eszköze. Legnagyobb dicsősége azonban az, hogy a történeti módszernek ő a felfedezője, nemcsak a magyar, hanem általában az 289egész nyelvtudományban. E felfedezésével és a történeti módszer alkalmazásával a híres német nyelvtudóst: Grimm Jakabot is megelőzte. Irodalmi érdemeit az Akadémia is elismerte, midőn őt megalakulásakor tagjául választotta, és az ő rendszerét fogadta el. Emlékét megyéje 1893-ban szép emlékoszloppal örökítette meg, melyet szülővárosának piaczán a Torontál vármegyei néptanítók adakozásából állítottak fel; az oszlopon lévő domborrnűvű arczkép Holló Barnabás műve és a nagy nyelvtudós lelkes életírójának, Csaplár Benedeknek 400 forint költségén készült. Egy másik terrakotta szobra a M. T. Akadémia épületének sarkán áll.
Említett müvein kivül legfontosabb munkái: A magyar nyelvnek helyes írása és kimondása felől való kettős tanuság. Buda, 1778, – A városi építésnek eleje. – A mennykőnek mivoltáról és eltávoztatásáról való bölcselkedés. Leforditotta az Iliász első könyvét.
Révay Miklós.
Révay Miklós emléke Nagyszentmiklóson.
