Hitelszövetkezetek.

Teljes szövegű keresés

Hitelszövetkezetek.
A torontáli földekre nehezedő különböző bekebelezett terhekről, vármegyebeli pénzintézetekről, a hitelszövetkezetekről részletes ismertetést közöltem az OMGE kiadásában 1905-ben megjelent »Torontálmegye gazdasági viszonyai« czímű munkámban, s így e helyen csak a megyei hitelszövetkezetekkel és gabonamagtár-szövetkezetekkel foglalkozom. A szövetkezeti ügynek, mely a megye jólétét az utolsó évtized alatt oly magasra emelte, s mely a kulturális fejlődésben is elég nagy segítségére volt a vármegyének, Poroszkay Béla megyei főügyész volt a kezdeményezője, megteremtője és máig is leglelkesebb harczosa.
Poroszkay Béla még 1883-ban indítványozta, hogy a vármegye a kisbirtokosok körében Raiffaisen-féle kölcsönintézeteket alakítson, s hogy a kisbirtokosokat ilyen egyesületek alakítására buzdítsák. Az 1884. évi távaszi közgyűlés a kérdés tanulmányozására bizottságot küldött ki; a bizottság munkájának csak 1896-ban mutatkozott az eredménye, mikor a vármegye a bizottság javaslatára elhatározta, hogy egy központi vármegyei hitelintézet megalapítására 200.000 korona értékű üzletrészt jegyez. Ez a központi szövetkezet 1897 elején meg is kezdte működését, megalakulása előtt 3111 üzletrészt jegyeztek, s a jegyzett üzletrészek száma még az alakulás évében ezerrel emelkedett. Alapítói közt voltak a vármegye, községek, nagybirtokosok, de a kisgazdák is igen nagy számban.
A vármegyei központi hitelszövetkezet programmjához híven még 1897-ben 12 falusi szövetkezetet alapított; a falusi szövetkezetek száma 10 év alatt 120-ra emelkedett; a fejlődésnek Torontál vármegyében is nagy segítségére volt az 1898:XXVIII. t.-cz., a szövetkezeti törvény.
Ez idő szerint Torontál vármegyének 121, az orsz. közp. hitelszövetkezet kötelékébe tartozó gazdasági hitelszövetkezete van, 40.368 taggal, kik 4,917.360 korona értékű üzletrészt jegyeztek; ennek túlnyomó része be van fizetve; a szövetkezetek több, mint 5 millió korona betétet kezelnek, a tartalékalap 585.500 korona.
A vármegyében alig van község, mely valamely hitelszövetkezet körzetébe ne tartoznék s így a pénzdrágaságot sem érzik meg annyira. A falusi pénzintézetek a kamatlábat általában leszorították, a szokásos gabona elővételek teljesen megszüntek, a szövetkezetek elősegítik a kisebb birtokvásárlásokat.



Báró Gerliczy Ferencz deszki uradalma. – 1. és 2. »Rátót és Vilmos« berni bikák. – 3. »János bácsi« angol telivér.



1. A csókai uradalom egyik szeszgyára. – 2. és 3. Szent-Ivány Zoltán tanyája és szivattyútelepe.
233A szövetkezetek nem szorítkoznak kölcsönök folyósítására. Az écskai, csenei, bánlaki, torontálszécsányi, zichyfalvai, bogárosi, törökkanizsai, németcsernyei és gyertyámosi szövetkezetek szövetkezeti magtárakat alapítottak; több szövetkezet a tojás gyüjtést és eladást közvetítette; a glogoni szövetkezet népkönyvtárt szerzett be, télen hetenként háromszor ingyenes gazdasági előadásokat tart, tagjai részére magyar nyelvtanfolyamokat rendez; az istvánföldi, módosi, bókai, gyéri és torontálszécsányi szövetkezetek községük határában levő földeknek tagjaik között történt parczellázását mozdították elő; a kübekházai szövetkezet egy szövetkezeti gőzmalmot és fürdőt létesített, vadházasságban élő szegénysorsú tagjai részére ingyenes egyházi esketést eszközöl ki, esetleg helyettük az esketési költséget megfizeti, végre tagjai részére ingyenes tenyészbaromfit és gyümölcsfát eszközölt ki; a lajosfalvai szövetkezet a tagjai által termelt komló értékesítése végett komlóvásárokat rendez; az ó-léczi és tamásfalui szövetkezet népkönyvtárakat szerzett be; számos szövetkezet tagjai előnyére közös cséplőgépet, vetőgépet és kisebb más gazdasági gépet vásárolt be, műtrágya, erőtakarmányok közös beszerzését meghonosította. A torontáli szövetkezetek közös érdekeik istápolására 1908-ban szövetséggé tömörűltek. E szövetség az alkohol káros hatása elleni küzdelmet is felvette feladatai közé.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem