Népies szarvasmarhatenyésztés.

Teljes szövegű keresés

Népies szarvasmarhatenyésztés.
A kisbirtokosok gazdálkodásának reformját és felvirágzását a népies szarvasmarhatenyésztés okszerű felkarolása idézte elő. Ha a multat összehasonlítjuk a jelennel, azt látjuk, hogy míg sok helyen a szarvasmarhatenyésztés dekadencziájáról beszélnek, addig nálunk nemcsak nincs depekoráczió, sőt nagymérvű a számbeli emelkedés, minőség tekintetében pedig az emelkedés még hatványozottabb. Ugyanis 12–14 évvel ezelőtt az összes megyebeli községek népies szarvasmarhatenyésztése szinte szánalmas képet mutatott. Megyeszerte a magyar gulyabeli fehér marha tenyésztése dívott, rosszúl táplált, csenevész anyaggal, míg ma a vármegye jelentékeny részében a nyugati fajta pirostarka (simmenthali és bonyhádi) tenyész-irányt karolják fel; más vidékek megmaradtak a magyarfajta mellett, de ennek tenyésztésében immár okszerű kiválasztást űznek, s jó minőségű apaállatokat szereznek be. Szóval nálunk a népies szarvasmarhatenyésztés kezd nagy arányokat ölteni és kibontakozott az extenzivitás pongyolájából, sőt sok helyen teljesen belterjes irányzatot vett. A pirostarka tenyészirány meghonosítása s felvirágoztatása a Torontálmegyei Gazdasági Egyesület nevével kapcsolatos, mely egyesület előbb széleskörű agitácziót fejtett ki e tenyészirány felkarolása érdekében, azután pedig kisbirtokosokkal kirándulást rendezett Tolna-, Baranya-Somogy- és Nyitra-megyékbe, honnan százával hozták haza a földmívesgazdák a pirostarka teheneket. Később, midőn a tenyésztési kedv nagyobb lett, Svájczból is importált az egyesület kisbirtokosok számára tenyészteheneket, itthon pedig a jobb tenyésztési vidékeken évenként rendszeres tenyészállatvásárokat tartott. Ezek rendezésénél az volt az elv, hogy az intenziv irányzatot vett vidékek a megfelelő anyag egy részét a még nem belterjes tenyészirányú vidékek 227tenyésztőinek adják el, az előbbi vidékek pedig, import révén, mindig tökéletesebb anyagot szerezzenek be. A tehenek bevásárlását olcsó kölcsönökkel bonyolította le az egyesület, mely kisbirtokosok számára ezideig összesen mintegy 2 millió korona 3 1/2–4 1/2%-os kölcsönt adott ki ily czélokra. Az ily módon behozott és itthon bevásárolt anyag azután szaporodott és terjedt gazdától gazdához, úgy hogy vármegyénkben már nagyszabású pirostarka szarvasmarhatenyésztés van. A tenyészkedv fokozására az egyesület a vármegye különböző vidékein évenként négy szarvasmarha-díjazást szokott tartani, és hogy a kisbirtokosok a kiváló anyag után származott tenyészbikáikat is eladhassák, az egyesület felváltva Zsombolyán és Garaboson évenként, tenyészbikavásárokat tart, melyeken évenként 100–150 darab pirostarka bikát adnak el, 80–150 ezer korona értékben. Az egyesület tenyésztehén-beszerzési akcziója azonban ezzel még nem merült ki. 1911-ben összesen 1129 darab tenyésztehenet osztott ki s ebből 100 darabot (91 drb tenyésztehenet és üszőt és 9 drb bikát) Svájczból importált.
Mielőtt azonban az egyesület a pirostarka tenyészirány meghonosítását keresztülvitte, szükséges volt a községi tejszövetkezeteket megteremteni, hogy a gazdák tejterméküket értékesíthessék. E munkálkodás eredménye, hogy rövid idő alatt 42 tejszövetkezet alakult és mert a tejszövetkezet révén a tej értékesíthető, a gazda jobban felkarolja a tehéntartást s a borjúk felnevelését; ennek pedig természetes következménye a nagyobbmérvű takarmánytermelés és a földek trágyázása, ezzel pedig a birtok terméshozamának a növekedése.
Azok a száraz esztendők, melyek immár majdnem egy évtized óta sujtják Torontál gazdaközönségét, nagyon megapasztották tejszövetkezeteink (vagy az ezek helyébe keletkezett községi tejcsarnokok) számát. Jelenleg a következő tejszövetkezetek és csarnokok vannak a megyében:
Tejszövetkezetek:
 
Naponként beszállított tej
Beváltási ár
 
Aurélháza
216 lit.
11 fill. literenként
Tejet szállít Temesvárra
Csősztelek
620 »
11
Tejszínt szállít Szabadkára
Garabos
680 »
11
Vajat szállít Szabadkára (2.80 kg.)
Gyertyámos
260 »
12 » »
Tejet szállít Temesvárra (14 fill.)
Törzsudvarnok
260 »
10 » »
Tejszínt szállít Szabadkára
Jánosföld
290 »
11 » »
Tejszínt szállít Temesvárra
Károlyliget
400 »
14 » »
Tejet szállít Nagykikindára (13 f.)
Kistószeg
260 »
11 » »
Tejszínt szállít Temesvárra
Szécsány
510 »télen
13 » »
Sajtkészítés
»
510 »nyáron
12 » »
»
Nagytószeg
420 »
11 » »
Vajat szállít Nkikindára (3 K kgt.)
Németnagyszentmiklós
450 »
12 » »
Helyben értékesíti 14 fill.
Magyarszentmárton
232 »
10.5 » »
Tejet szállít Temesvárra
Módos
11 » »
Vajat szállít Szabadkára (2.65 K)
Molyfalva
220 »
10 » »
Tejszínt szállít Szabadkára
Őscsanád
650 »
11.5 » »
Tejszínt szállít Temesvárra
Ujpécs
330 »
11 » »
Vajat szállít Szabadkára (2.60 K)
Zsombolya
110 »
11 » »
Vajat helyben értékesíti (3 K)
Kisteremia
230 »
10 » »
Tejszínt szállít Szabadkára
 
Csarnokok:
 
Naponként beszállított tej
Beváltási ár
 
Torontálalmás
1100 lit.
12 fill. literenként
Vajat szállít Pancsovára (3 K)
Ótelek
60 »
10 » »
Vajat szállít Budapestre (2.60 K)
Torontálújvár
80 »
10 » »
Tejszínt szállít Temesvárra
Csene
70 »
10 » »
Tejszínt szállít Temesvárra
Szenthubert
120 »
11 » »
Tejet szállít Temesvárra (11 f.)
Szentborbála
60 »
11 » »
Tejet szállít Temesvárra (11 f.)
Kisősz
130 »
13 » »
Tejet szállít Nkikindára (13 f.)
Sárafalva
120 »
10 » »
Tejszínt szállít Szabadkára (10 f.)
Kiskomlós
130 »
10 » »
Tejszínt szállít Temesvárra (10 f.)
Rezsőháza
260 »
12 » »
Vajat szállít Nbecskerekre (30 f.)
Németcsernye
130 »
11 » »
Vajat szállít Temesvárra (2.70 K)
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem