Vetésforgók.

Teljes szövegű keresés

Vetésforgók.
Az uradalmak és középbirtokosok egy része megállapított vetésforgók szerint gazdálkodik, sokan azonban szabad gazdálkodást folytatnak. Akár vetésforgókat alkalmaznak, akár pedig szabad gazdálkodás folyik, mindig amaz irányelveket veszik figyelembe, hogy minden növényt a helyi viszonyoknak megfelelő elővetemény után vessenek. Így a búzát a következő elővetemények után vetik: takarmánynövények, takarmányrépa, zab, kender, repcze, tengeri. Miután az összes piaczi növények közül a búzát és a tengerit termelik a legnagyobb arányokban, a búzának legnagyobb mértékben a tengeri az előveteménye. És ez előveteménynyel a legtöbb helyen nagyon meg vannak elégedve, de viszont sokan vannak, a kiknél a tengeri nem bizonyult a búza kifogástalan előveteményének. E gazdaságok azután a tengeri után zabot vetnek, a búzát pedig a zab után. Most, hogy a megyei gazdasági egyesület fáradozása révén a folyó évben megépült a nagybecskereki czukorgyár, birtokosaink a czukorrépa-földet a tengerinek szánt területből hasították ki. Torontál a búza hírneves hazája, s így ennek termelésére van építve az összes gazdaságoknak egész gazdasági rendszere. A gazdaságok szántóföldjeinek 30–50%-a búzával van bevetve. Búza után vagy repcze, vagy tavaszi következik és pedig: tengeri, zab, tavaszi árpa, czukorrépa, kender, len és takarmánynövények stb. Ezeknek legnagyobb része után ismét búzát vetnek, kisebb része után pedig ismét tavaszit (péld. tengeri után igen sokan zabot vetnek, tavaszi árpa után pedig takarmányt: vörös lóherét, bükkönyt stb.) A lucernát mindenütt forgón kívül vetik, a mennyiben egy jól sikerült luczernás átlagosan 8–10 évig eltart.
Az egyes növények mívelési módjának ismertetése nagyon messze vezetne s így csupán azt említem meg, hogy e tekintetben a gyakorlat és az elmélet összeegyeztetett tapasztalatai szolgálnak a legtöbb birtokosunknál követendő irányvonalul, s hogy nálunk az összes kultúrnövények mívelési módja a kor színvonalán áll. Miután a tengeri a vármegyének egyik legfőbb veteménye, ennek vetési módjára annyit mégis megjegyzek, hogy a Hermann-féle mívelési rendszer már nagyon el van terjedve. De nemcsak a gyakorlat által leszűrt ismereteket alkalmazzák gazdáink, hanem sokan a tudományos búvárkodásokkal feltárt új módokkal is kísérleteznek. Így a zsombolyai uradalom, Lederer Arthur, Tallián Béla, Gyertyánffy László, Bezuk István és mások, állandóan kísérleteznek birtokaikon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages