A becskereki vár.

Teljes szövegű keresés

A becskereki vár.
Becskerek jelentősége a törökök előnyomulásával fokozatosan nőtt; a mint Pancsova, Uj-Palánka és az ország déli védővonala végig török kézre került, Becskerek a Délvidék kulcsává lett. Helyzete és vára erre már előre predesztinálták. Ma már nem lehet megállapítani, hogy mikor építették ezt a várat, úgylátszik, 1505-ben még nem volt meg, de hiteles forrás, egy 1551 augusztus 20-án Budán kelt levél (most a brüsszeli állami levéltár magyar vonatkozású iratai között van) mondja, hogy bevehetetlen erőd volt ez, a mely mindenben a temesvári várhoz hasonlított s így nyilván nem lehetett az építése abból a századból való. A török források maguk is azt mondják, hogy csak feladással lehetett bevenni és vesztének csakugyan az elégtelen őrség volt az oka. 1605-ben viszont már azt írják róla, hogy elpusztult, a mi a török uralom következménye volt. (Kyrimi Ibrahim: Legbiztosabb út városok és országok megismerésére; egykorú török kézirat a bécsi udvari levéltárban.) A vár, a melynek emlékét ma már csak egy utczarész őrzi, a vármegyeház dombján állott, a hol falainak egy darabját kiásták. A várat legelőször Istvánffy említi 1536-ban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem