Brankovics György.
Brankovics György.
Zsigmondnak a Délvidék sok emlékét őrzi. Ő ajándékozta oda az egész területet Brankovics Györgynek, a szerb deszpotának; Brankovics tudta, hogy mit nyert Becskerekben, a mint arról világosan tanúskodik a budai káptalannak 557egy levele, melyben Brankovics Birini Pálnak több értékes birtokkal együtt Becskereket is odaajándékozta. A levélből úgy látszik, hogy Brankovics csak a várost ajándékozta oda Birininek, a várat nem. De nem tudni, hogy a vár is birtokában volt-e Brankovicsnak vagy azt Zsigmond megtartotta magának; a minthogy arra nézve sincs határozott bizonyságunk, hogy a vár csakugyan fennállott-e ebben az időben és használható állapotban volt-e. A Délvidéknek némely történetírója a mellett kardoskodik, hogy a vár későbbi eredetű.
1433-ban Bertrandon de la Broquičre, a nevezetes franczia utazó, ki a Szentföldről szárazföldi úton igyekezett haza ura után, átutazott Becskereken, »Beurquerel« néven megemlítve azt szűkszavú útleírásában.
Brankovicstól a rendek 1450-ben vették el Becskereket s az egész Délvidéket; a rendek határozatát Hunyadi János foganatosította s mindenesetre a Becskerek fontos voltának bizonyságára szolgál az, hogy Hunyadi sem kerülte el, mikor 1451-ben erre lent járt. Július 18-án egy levele innen kelt a kormányzónak. Később azonban a birtok újra visszaszállott Brankovicsra, kivel Hunyadi János olyan egyezséget kötött, hogy fia Mátyás, elveszi a Brankovics unokáját, Erzsébetet s így mindkét család megmarad eddigi birtokaiban. A házasságból semmi sem lett, de úgy tetszik, mintha az egyezség mégis érvényben maradt volna. Erre vall legalább az, hogy Hunyadi Mátyás ezeket a birtokokat Becskerekkel együtt Szilágyi Mihálynak ajándékozta arra az esetre, ha Brankovics György hűtlen lenne. A szerb deszpota uralma különben az országrész közigazgatási szervezetén semmit sem változtatott, mert ezt törvényes intézkedés tiltotta meg.
A város urainak lánczát nem tudjuk hiánytalanul összeállítani; egy időben a csanádi káptalan uradalmaihoz tartozott, máskor megint Szél Pál volt a tulajdonosa (Ortvay id. m. I. 251.), azután megint a szerb deszpotáé lett, 1482-ben Brankovics Wuk volt a földesura.
