Gazdasági viszonyok a XVIII. században.
Gazdasági viszonyok a XVIII. században.
A török hódoltság végén a lakosság foglalkozása az állattenyésztés volt; lakóházainak száma mint már többször említettük 100 volt, mégis tekintélyes nagyság volt ez, mikor a község legnagyobb része üresen állott; s midőn a Temesi Bánságot szervezték, Mercy járási székhelylyé tette Nagybecskereket és tiszttartót nevezett ki oda; Mercynek mindig nagy gondja volt erre a városra; alatta faültetvényeket, iparnövénytermesztést, selyemtenyésztést kapott Nagybecskerek; Mária Teréziának a kikindai kiváltságolt részek számára adott szabadalomleveléből látható, hogy sörgyára is volt. A meginduló telepítések élénkebbé tették a város életét, kézmívesek költözködtek ide és a tiszttartóságnak is megszaporodott a dolga, úgy hogy 1722-ben már keveselli azt a három huszárt, ki rendelkezésére állott s még egy írnokot kér (huszár-zsolddal), meg két huszárt; ekkor a módosi altiszttartóság is a nagybecskereki tiszttartósághoz tartozott.
A város élete különben nem volt más, mint a többi mezővárosoké; a regálék itt is a kincstárt illették és a tiszttartóság adta ki bérbe a bor és húsmérés jogát, valamint a kocsmajogot; 1735-ben a tiszttartóságnak egy májusban kelt előterjesztése szerint a becskereki német családok együtt 36 forintot fizettek a bormérés váltságául; a németek a húsmérés jogát is igyekeztek maguknak megszerezni és a tiszttartóságnak állandó panasza volt az, hogy a szerbek külön két hússzéket is tartanak maguknak; 1749-ben a szerb község 100 forintot fizetett a vendéglőjogért. 1752-ben a tiszttartóság a kormányzó kérdéseire előterjeszti azt a véleményét, hogy a németek annál könnyebben megkaphatják a húsmérés jogát, mert a ráczok a maguk kereskedelméből megélnek s mert így a kincstár annál biztosabban megkapja a bért. A regále-kezelésnek ez a módja csak akkor változott meg, mikor a község szabadalomlevelében jogot nyert arra, hogy a regálék kezelését bizonyos összegért a kincstártól átvegye és hogy a maga hasznára értékesíthesse, kiadván azokat albérlőknek.
1737 április 22-én Nagybecskerek hetivásárt kért, hogy az épülő spanyol-város számára az élelmiszereket annál könnyebben előteremthesse; az első hetivásár még az év május 18-án volt. Szeptemberben már vásárt kért a tiszttartóság és meg is kapta az engedelmet évente két vásár tartására. De még ekkor kezdetleges volt a város ipara s a spanyol város építésére megérkezett munkások nem 567tudtak dolgozni, mert nem volt szerszámuk és azt Verseczről kellett hozni. Az 1738–39-i török harczok, a pestis és más veszedelmek nagyon megviselték a várost, úgy hogy az adója elengedéséért folyamodott; a válasz azonban kedvezőtlen volt: viselje a város békességgel, mondja az 1738 deczember 9-én kelt végzés, a mi reá ki van róva, mert a terheket éppen a háborús idők miatt nem lehet elengedni. Később azonban a város fejlődése szépen haladt, 1746-ban a kormányzóság egy egész utcza építését rendelte el és a hidakat is rendbeszedte. 1753-ban ismét a postaútat javították és különböző hidak helyreállításának költsége 140 forint 93 krajczárra rúgott. 1748 júniusában kiigazították a városi telkek határát a falvak felől.
A magyarok, németek földmíveléssel és iparral foglalkoztak, a szerbek főfoglalkozása pedig a kereskedelem volt; Nagybecskerek ebben az időben a lókereskedelem középpontja. Átmeneti kereskedelme is volt már; a Begán, Temesvár felé, nagymennyiségű lisztet szállítottak. 1745-től kezdve Krazeisen Sebestyén sört főzött és a jogért 150 forintot fizetett évente; gyára jól mehetett, mert a következő évben már új épületekkel toldta meg és a kubini vámszedőtől vámmentességet kért azokra az építési anyagokra, a melyekre szüksége volt. 1752-ben pedig újra hat évre vette bérbe a sörfőzési jogot s ekkor már évi 700 forintot fizetett érte. A városban voltak malmok is, és 1751-ben a nagy német malom 75 forintot fizetett bérül; kár, hogy az 1752-ben tartott malomszámlálás adatai nem maradtak meg; ugyanekkor panaszkodik a tiszttartóság, hogy a régi török moséból készült magtár, melybe 3000 mérő gabona fért, kicsi és nagyon rossz állapotban van; újat kellene építeni. Arra vall ez, hogy most már a maga egészében élvezi a város azoknak a csatornázásoknak az eredményét, a melyeket előbb Mercy, majd Perlasz kormányzósága alatt Fremaut mérnök végzett. Mert bár a Mercy munkálatai nem nyúltak le egészen Becskerekig, a várost mégis ezek tették a Bega-kereskedelem középpontjává. A Fremaut mérnök munkálatai viszont a szántóföldek megjavulását hozták magukkal. A város különben is szépült, nyilvános és középületeket kapott, Engelshofen alatt új katonai laktanya épült s ezzel a városnak régi óhajtása teljesedett be. 1752-ben panaszkodott a tiszttartó, hogy a tiszteknek nincs lakásuk és a beszállásolással sok baj van, mert sokszor nagy jobbágy-családokat kell lakásaikból kiszorítani. A városba kézmívesek költözködtek, bár ez nem ment mindig simán; 1752-ben Mitrovics Dániel borbély nem kapott engedelmet a letelepülésre, mert »illetlen módon« több városban is ajánlkozott s különben is már két borbély van Becskereken, a kiknek üzletét csak rontaná és a kik nem tudnának megélni. A jobbágyság helyzete is javult lassan, bár felesleges munkák, mint a sóért való fuvarok, nagy terhet róttak nyakába; 1753-ban ki is jelentették, hogy hajlandók a sóért mázsánként 18 krajczárral többet fizetni, ha vizen Becskerekre szállítják, ha azonban nekik maguknak kell Lippárról szállítaniok, a rendes árat fizetik. A kincstári birtokokat a tiszttartóság nagyobbrészt bérbeadja s úgy mívelteti; a bérösszeg igen változó, mindig a birtok nagysága határozza meg; Rubandáért 30 forintot fizettek egy évre, Kikindáért hat évre 798 forintot. A bérlők rendesen magánosok és a város lakosai, de megesik az is, hogy Nagybecskerek községe maga is vesz bérbe földet, mint 1741-ben, mikor Sublia községgel és Arseni kapitánynyal közösen Basahidát, Jankahidát, Szent-Mihályt és Devecsert vette bérbe. A becskereki tiszttartóság 1753-ban 4000 mérő gyümölcsöt adott el a nagybecskereki hombárból Liszka, Veges és Arady, szegedi lakosoknak 800 forintért. A hivatalnokok életére jellemző, hogy a nagybecskereki kenéz 1744-ben 30 forintért adott egy évre kosztot Veszelin kambiaturistának.
