Németek.

Teljes szövegű keresés

Németek.
A császári kormánynak legfőbb gondja az volt, hogy Nagybecskereket is katholikus németekkel telepítse meg, de ennek a telepítési akcziónak a sikere hosszú időn át késlekedett. Az első német telepesek megérkezéséről nincs közvetetlen adatunk; 1724-ből azonban van egy adat, a mely szerint Wasy csákovai tiszttartó azt jelenti, hogy a Becskerekre vitt német családok, a kik ott nem akartak letelepedni, hozzá mentek át. 1727-ben pedig a becskereki tiszttartó jelenti, hogy Joachim kapitány számára az »Oberinspektor« rendelete következtében Becskerek közelében helyet csinált. S a katonaság feladata ebben az időben nemcsak a közbiztonság fenntartása volt, hanem a telepítési akcziót is ők intézték, illetőleg ők hajtották végre. Katonai mérnökök voltak azok is, a kik a telepes házak helyét s a hozzá tartozó telkeket felmérték és a munkálatokat vezették.
1729-ben összeszámlálták a nagybecskereki német családokat, a melyek 1729 november 1-től kezdve kontribuálnak; de ez a jegyzék nincs meg, a mint 565hogy elveszett az a névsor is, a melyet a nagybecskereki tiszttartó 1737-ben készitett a bevándorolt német családokról és a melyet a kormányzóságnak be is terjesztett. Egy összeírás, a mely 1734-ből való, a német helységek közé sorolja Nagybecskereket is, de ebből aligha lehet arra következtetni, mintha lakossága ne lett volna vegyes. Nyilván csak annyit jelent ez, hogy a német telepesek száma már tekintélyes volt, s talán azt is, hogy ezek a telepesek a város lakosságának többi részétől független, autonom életet éltek. 1737 szeptember 5-én Gottlieb császári biztos belgrádi tutajon harmincz német családot szállított Nagybecskerekre, hova 1751-ben a telepítési ügyekben fáradozó Hof-Commission is ellátogatott; a következő évben, 1752-ben ismét német telepeseket kapott Nagybecskerek, a kik, úgylátszik, most már maguk jó szántából is szívesen keresték föl Nagybecskereket, bár a bevándorlások kezdetén erővel sem lehetett őket ott visszatartani. Ez mindenesetre a város örvendetes fejlődésének bizonysága.

Nagybecskerek. – 1. A ref. templom. 2. Az izr. templom. 3. A róm. kath. plébániatemplom.



Nagybecskerek. – 1. Részlet a Ferencz József-térről. – 2. A posta és távíró épülete. – 3. Az igazságügyi palota.
S mégis ez a sok fáradság és a kincstár részéről ez a sok befektetés mind kárba veszett. Perlasz gróf 1763. évi kimutatása szerint az egész becskereki kerületben egyetlenegy német család sem volt található, – a klima következménye volt ez, mert állandó fészke volt Nagybecskerek a különböző ragályos betegségeknek s a mocsarak kiszárítása nélkül nem tudott a telepesek szorgalma a fertőzött levegővel megküzdeni. Várady János azonban ezzel szemben arról tudósít, hogy Nagybecskereken ekkor is voltak Lotharingiából származó német telepesek; s hogy Nagybecskerek az Aldana-féle térképen nem szerepel a német községek között, e szerint csak arra mutatna, hogy lakossága kevert volt, de mindenesetre azt jelenti, hogy a németek számba sem jöhettek a szerb lakosság mellett. Így is kellett ennek lennie, mert Nagybecskerek lakossága alig nyert abból a tömeges bevándorlásból, a mely a Mária Terézia 1863. évi telepítési pátensének következtében a Délvidék felé megindult; 1864-ben Nagybecskerek mindössze négy telepes házat és négy telepes családot kapott, ez volt az oka annak, hogy az 1869-i kiváltság-levél a szerbek túlsúlyát a városi tanácsban is kénytelen eltűrni, – a mi nagyon ellenkezett a Délvidék katonai kormányzásának szellemével, elismervén, hogy a németeknek csekély számuk miatt a paritásról le kell mondaniok.
A II. József 1782. szeptember 21-i gyarmatosítási pátense következtében Zweibrücken tájáról 1785-ben a frankfurti császári residens közbenjárására nagyszámú német telepes került Nagybecskerekre, kik ott földet, réteket, úti költséget, más kedvezményeket, valamint adó és teher alóli mentességet kapván, letelepedtek. (Czoernig III. 22., 37 s köv. oldalak). Egy kimutatás szerint, mely a bécsi pénzügyminiszteri levéltárban őriztetik, Nagybecskerek 36 házba 36 telepes családot kapott; összesen pedig 2988 család költözött be. S ez volt a német telepítés utolsó részlete Becskereken. Ma mégis számban közvetlenül a magyarok után következnek és körülbelül annyian vannak, mint a szerbek, a mi csak kedvezőbb gazdasági viszonyaiknak s az ezzel összefüggő természetes népszaporodás kedvezőbb voltának következménye; valamint azoknak az előnyöknek, a melyeket a városi németség az abszolut kormány alatt élvezett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages