Rablók.

Teljes szövegű keresés

Rablók.
Midőn a törökkel már helyre állt a béke, vakmerő rablók kalandozásai veszélyeztették Pancsova közbiztonságát. Már 1741 májusában arról értesülünk, hogy Ertl mészáros a rablók miatt Pancsováról Szegedre menekült s ingóságait mind Pancsován hagyta a hatóság őrizete alatt. Ez időben Diák Jován rettegett rablóvezér háborgatta Pancsova környékét. Június 5-én azt jelentik, hogy egy embernek levágta az orrát. Július 8-án nagyobb rablást követett el. Július 12-én több török és zsidó kalmárt, a kik árúikkal Pancsovára igyekeztek, kirabolt és meggyilkolt. A tiszttartónak pedig azt üzente, ha vele meg akarnak ütközni, keressék föl. Augusztus 20-án újabb jelentés megy a kormányzóhoz Diák Jován számos rablásáról. Hiába vette üldözőbe a katonaság, nem tudta kézrekeríteni. Duca kapitány, a ki 100 főnyi csapatával a rablók üldözésére indult s nyomukat Magyarország határáig követte, mivel a további czirkálásra nem volt engedélye, augusztus 30-án visszatért Pancsovára. Végre a kormányzó megunta a folytonos följelentést és az üldözés eredménytelenségét, tehát szeptember 2-án utasította a tiszttartóságot, hogy ha a rablókat nem űzik ki a környékből vagy a rablóvezért élve vagy halva kézre nem kerítik, meg kell téríteniök minden kárt, a mit a rablók magánosoknak okoznak. Erre a tiszttartó teljes erélylyel látott a rablók üldözéséhez és már szeptember 21-én jelenti, hogy elfogta Ádám szécsányi lakost, a ki a rablókkal egyetértett és a remetei kolostor egy kalugyerét, mert nem árulta el a rablók rejtekhelyét.
Ez után nem hallunk semmit a hirhedt rablóvezérről, egészen a következő évig, a mikor 1842 július 3-án Diák Jovánnak az a kijelentése jut a tiszttartó tudomására, hogy 70 emberével megtámadja Pancsovát. Azonban, úgy látszik, ezt még sem merte megtenni, mert sehol sem akadunk nyomára. Annál is inkább, mivel katonaságot küldtek ellene, a mely a szárcsai malomig ment eléje, a hol a rablóvezér azelőtt gyakran megfordult. Sőt a rablók át is menekültek 603Szerbiába, mivel július 28-án azt jelenti Stögemann, János, a tiszttartó, hogy a pancsovai katonai parancsnokkal másnap utazik el, hogy a Duna mellett fölállítsa azokat az őrcsapatokat, melyek a Szerbiából is elűzött rablókat elfogják. Időközben a dragonyos helyőrség eltávozott Pancsováról és a tiszttartó – augusztus 10-iki jelentése szerint – az általuk ellátott őrhelyekre fölfegyverzett parasztokat állított. Ezeket nemsokára hajdúkkal is megerősítették, de a tiszttartó augusztus 16-án bevádolja a hajduk hadnagyát, hogy Diákkal és két társával összetalálkozott a szárcsai malomnál, de nem merte őket üldözni. Augusztus 23-án a jabukai pópa fia, ki sokáig szenvedte a rablók fogságát, egy csónak segítségével átmenekült a Dunán és vesztegzár alá helyezték. Október 2-án Diák rablókapitány kilencz emberével Ofcsa község bíráját és két társát kegyetlenül megkínozta és teljesen kirabolta.

Pancsova. – 1. Róm. kath., – 2. felsővárosi gör. kel. szerb, – 3. ág. h. ev., – 4. gör. kel. szerb belvárosi, – 5. izr. templom.

Pancsova. – 1. Darányi-rakodópart és kikötő. – 2. Ferencz József-tér a városházával. – 3. Gimnázium. – 4. Ferencz József kaszárnya. – 5. Felső kereskedelmi iskola.
Ismét nem hallunk róla hónapokig, a míg 1743 április 10-e előtt magának a hajduhadnagynak a fiát el nem fogta és az apának azt üzente, ha nyolcz nap alatt nem küld neki 105 aranyat, fiát kíméletlenül megöleti. Ekkor azonban már egy másik rablóbanda is garázdálkodott e vidéken. Ugyanis április 15-én arról értesülünk, hogy Harambasa Andrea rablóbandája elfogott hat helyi rácz lakost, kik husvét első napján a valoviczai kolostorba igyekeztek. A kerületi tiszttartó intézkedett a rablók üldözése iránt és május 4-én azt jelenti, hogy Andrea bandájából hetet elfogtak, azután pedig Diák bandáját üldözték. De ennek nem sok eredménye volt, mert június 8-án körülményes jelentést írt a tiszttartó, hogy a kerület apraja-nagyja űzőbe vette Diák rablóvezért és bandáját, a kik a szárcsai mocsarak közé vetődtek s ez alkalommal a kezükbe került a rablóvezér felesége és három gyermeke, kik a hivatal fogházában várják a további intézkedést. Ezután még csak egyszer kapunk értesítést a rablókról, 1745-ben, a midőn februárban két levágott rablófejet vittek Belgrádba, melyek egyike állítólag Diák Jováné.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages