Borcsa.

Teljes szövegű keresés

Borcsa.
Borcsa. A Borcsa vízér partján, közel a Dunához, az úgynevezett Nagyréten fekvő község. Házainak szánna 260, lakosaié 1563, a kik leginkább szerbek és görögkeleti vallásúak. Postája, vasúti és hajóállomása Zimony, távírója Pancsova. A török hódoltság előtt már fennállott. Az 1717. évi összeírás alkalmával 30 lakott házat írtak benne össze. Az 1723–25. évi Mercy-féle térképen, Borza néven, szintén a lakott helyek között találjuk. 1773-ban, a bánsági Határőrvidék területének kiterjesztésekor, a szerb-német Határőrvidékhez csatolták. Kevéssel ezután a régi helység mellett új telep keletkezett, melyet Újborcsának neveztek, a régi helységet pedig Óborcsának. Mikor II. József az orosz-török háború kitörése után hadait 1787. év végén a határszéleken felállította, Ujborcsa hadi középponttá lett. A görögkeleti templom 1795-ben épült. A községtől nyugati irányban, a Zimony és Borcsa között elterülő árterületen, körülbelül 6–8 méter magas kúp alakú domb emelkedik, a hol 1911-ben Zatkalik János körjegyző próbaásatást végeztetett és egy méter mélységben emberi csontvázakra akadt. A községhez tartozik a Kovilova nevű halásztanya.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem