Gyála.
Gyála.
Gyála. Tiszamenti nagyközség. Házainak száma 564, lakosaié 2898, a kik 515 magyar kivételével szerbajkúak és leginkább görög-keleti vallásúak. Postája távírója és vasútállomása helyben van. A mai Gyála helységtől egy negyedórányira feküdt hajdan Kisgyála. A régi községből csupán egy templomrom nyomai maradtak fenn, melynek környékét a nép ma is Mala-Gyala (Kis-Gyála) néven nevezi. Valószínűleg a XV. század első felében keletkezett. 1450-ben Erdélyi Miklós és Bessenyő János bírták. Később Temesvári Bodó Péter is szerzett itt részeket s el is zálogosította azokat 1510-ben Sárszegi István szegedi ispánnak és kir. sókamarásnak, a ki szintén zálog czímén tovább adta Pestyéni Györgynek. Az 1557–1558. évi török összeírás szerint ekkor 16 magyar jobbágy lakta. 1561-ben Zay Ferencz, Liszti János és Viczmándy Mátyás voltak itt földesurak. 1582-ben még lakott hely volt, de csakhamar elpusztult. II. Ferdinánd király 1622 július 12-én e pusztát Béky Mátyásnak adományozta. 1647-ben is puszta telekként szerepel. 1696-ban báró Buttler Jánost iktatta itt be az egri káptalan, királyi adomány alapján. A 50csanádi püspök 1701-ben ugyan jogot formált hozzá, de nem tudta megszerezni. 1718-ban a temesvári bánságba osztották be. A mai Gyála helység helyén a középkorban Nagy-Gyála feküdt. E helységről a XV. század elejétől kezdve vannak adatok. 1411-ben Gyálai Mihály birtoka, fia László 1449 s 1453-ban szomszéd birtokosként szerepel a keresztúri hatalmaskodás ügyében. 1557–58-ban, hódoltsági helységként a temesvári vilajethez tartozott, 10 adóköteles házzal. Lakosai mind magyarok voltak. 1561-ben Gyálai István és János voltak a földesurai. 1582-ben még két magyar lakosa volt, a kik juhtenyésztéssel foglalkoztak. A XVI. század végén a helység elpusztult. A Gyálai család kihalta után II. Ferdinánd király Nagy-Gyála pusztát 1622 július 12-én Béky Mátyásnak adományozta. Nemsokára ezután szerb lakosok szállották meg, mert 1647-ben már ismét lakott volt. A törökök kiűzése után, 1696-ban, báró Buttler Jánost iktatták be Nagy-Gyála birtokába, 1700–1701-ben a csanádi püspök is igényt tartott rá, de eredménytelenül. A törökök kiűzetése után a falu ismét népesedni kezdett és 1717-ben már 35 házból állott. 1783-ban a pozsonyi kamara 25 évre bérbe adta Szeged városának. 1848-ig a kamara volt a földesura. 1849 márczius 26-án Igmándy őrnagy 1500 honvéddel 2500 szerb felkelőt szórt szét e helység mellett. A szőregi kincstári uradalom megszüntével a Wiener Bank-Verein vette meg az itteni kincstári jószágokat, melyek később gróf Szápáry Géza főudvarmester s ennek fia Pál birtokába kerültek. Az utóbbi több részre osztva eladta. Szápáry Géza 1888-ban egy kastélyt építtetett a helységben, mely most Récsey Edéé. Jelenleg Lichtenegger Gyula és neje Csorja Zsuzsánna és Récsey Ede a helység nagyobb birtokosai. Az itteni görög-keleti szerb templom 1794-ben épült. A községben hitelszövetkezet van. Ide tartozik Szilágymajor, Fehérpart és Ludvár-major. A község szomszédságában feküdt a középkorban Daróczfalu, melyről az 1451–1454. évi oklevelek emlékeznek meg.
