Gyertyámos.

Teljes szövegű keresés

Gyertyámos.
Gyertyámos. A budapest–orsovai vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 500, róm. kath. vallású, németajkú lakosaié 2565. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban is találunk egy hasonnevű helységet a vármegye területén, mely az egykori Torontál vármegye szélén feküdt. Az 1377–1399. években e helységben a Gyertyámosi Csépi család volt birtokos. Ez a helység azonban a hódoltság alatt elpusztult. A hódoltság alatt a régi Gyertyámos közelében Mali Tovin (Dobin) nevű telep keletkezett, melynek szerb és románajku lakosai gerencsérek és bognárok voltak. Ezeket azután 1778-ban a mai Gyertyámosra telepítették; de mivel az utóbbiak itt nem találtak elég fát, elköltöztek s helyükbe Hatzfeldről (Zsombolya) 18 fiatal házaspár költözött ide. 1784-ben újabb német települők érkeztek a községbe, még pedig ismét Zsombolyáról 15 család, Luxemburgból, valamint a Schwarzwald környékéről 50 család. A beköltözködés után, 1785-ben, plebánia keletkezett a helységben, 55de imaházul ideiglenesen az iskolaépület szolgált. A templom alapkövét 1803 június 1-én tette le Kőszeghy László csanádi püspök és a templom 1804-ben készült el. 1801-ben a helység a billédi uradalommal együtt a zágrábi püspökség birtokába ment át, mely azokat hűbérül adta a gróf Sermage és a Bonazzi családoknak. 1838-ban gróf Sermage Lajos és Bonazzi Antal voltak a helység földesurai. 1831 augusztus 25-től deczember elejéig a község 40 lakosa halt el kolerában. E járvány 1836-ban, 1849-ben, 1859-ben, 1866-ban és 1873-ban is megismétlődött. 1848 november 11-én Nagy Sándor honvédőrnagy, a ki a kikindai kerület szemmeltartására volt kiküldve, a helységet megszállván, innen Kisbecskerekre ütött, honnan az ellenséget kiűzte. Néhány nappal később azonban a Gyertyámoson visszahagyott kisebb magyar népfelkelőcsapatot a temesvári várból kiküldött császáriak megtámadták, mely alkalommal 19-en estek el a magyarok közűl. Az elesettek sírja fölé a kegyelet 1898-ban, emlékoszlopot emelt, melynek ez a felirata:
MOLNÁR PÁL, PAPP ANDRÁS, BERTA ANTAL,
SZŰCS FERENCZ, BOLDOG ANDRÁS, HORVÁT ISTVÁN,
MISKOLCZY TAMÁS, SZIROVICZA MÁRTON
TAMÁSFALV LAKOSOK.
ÁRVA ANTAL, ESCH ISTVÁN, FÁTER JÁNOS, JÓZSA ANDRÁS,
BATVIK JÓZSEF, ELEVEN ANDRÁS, SZALMÁNDY JÓZSEF
AURÉLHÁZI LAKOSOK ÉS NÉGY NÉVTELEN.
GYERTYÁMOSON, 1848. ÉVI NOVEMBER 3-ÁN ELESETT
HONVÉDEK EMLÉKÉRÉ FELÁLLÍTOTTA GYERTYÁMOS KÖZÖNSÉGE
1897-IK ÉVBEN.
Nézz vándor e jelre, dobbanjon a szíved!
Mind hős, kit itt a föld takar,
S ha kondul az óra új harczra hívóra
Ily hős legyen minden magyar!
A lakosok olvasókört, temetkezési egyletet, kereskedelmi és iparegyesületet, gazdasági egyesületet, gazdakört, ifjúsági egyesületet, kaszinót, takarék- és előleg-egyesületet, hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községben van Staroscik Ferencz gőzmalma, Klósz Testvérek téglagyára, sörgyár is és a Röser és Neuhaus czégnek seprőgyára.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem