Nagycsanád.
Nagycsanád.
Nagycsanád. Azelőtt Szerb-Csanád. A Maros balpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 1048, lakosaié 5710, a kik közűl 153-an magyarok, 2048-an német-, 1856 román-, 1653-an szerbajkúak, római katholikusok, görög-katholikusok és görög-keleti vallásúak. Egyike a legrégibb helységeknek, mely már Szent István király uralkodása alatt is nevezetes szerepet játszott. A legrégibb oklevelekben Marosvár név alatt találkozunk vele. Szent István király uralkodása alatt Ajtony törzsfőnök tartományának volt a székhelye, a ki itt az akkori Görögországból, Viddin környékéről hozott építőmesterekkel templomot, palotát és monostort építtetett. A mint Ajtony hatalma mindegyre félelmetesebbé vált, Szent István Csanád ispánra bízta megfékezését. Csanád ispán a nagyőszi sikon levervén Ajtonyt, a ki a csatában életét veszítette, István király Marosvár vidékét külön vármegyévé alakította s igazgatását Csanád ispánra bízta, megparancsolván néki, hogy az új vármegyét Csanád vármegyének nevezzék. 1030 táján Marosvárt püspöki székhelylyé jelölte ki és Gellértet nevezte ki az első csanádi püspöknek. Ezzel Marosvár felvirágzásának az alapját is megvetette. Gellért építtette a székesegyházat, a püspöki palotát, a káptalan lakát, majd a Boldogságos Szűz tiszteletére is külön monostort állíttatott. E nagyarányú építkezések részére Olaszországból hozatott kézmíveseket, a kik Marosvárott letelepedtek. Ezek építették a régi vár helyén Csanád várát, melyben Csanád ispán magának kényelmes lakóházat emelt. 1043-ban Aba Sámuel király is Csanádra érkezett, hogy itt töltse a húsvéti ünnepeket. A XIII. század elején, mikor Anonymus élt, a várat már Csanád várának nevezték s ekkor már a helység is Csanád nevet viselt. 1241 tavaszán a Maros mentén Erdélyből érkező tatárok, Budzsik vezérlete alatt, a várat elfoglalván, az egész helységet feldúlták és elpusztították. De a Lád nemzetségbeli Bulcsu püspök, a ki a tatárok elől még idejekorán elmenekült, a pusztítás után székhelyére visszatérve, az ezután még tíz évnél tovább tartó püspöksége alatt helyreállította az elpusztult várost. 1278 június 19-én, mikor IV. László itt tartózkodott, a város már ismét jelentékeny hely volt. 1322 május 22-én Róbert Károly, 1366 július 9-én Nagy Lajos, 1394 november 13-án, majd 1436 április 18-án Zsigmond király időzött falai között. Hunyadi János kormányzó, a ki Csanád vármegye főispánja is volt, az 1443–1451 közötti években több ízben tartózkodott itt. 1455 szeptember 23-án Kapisztrán János fordult meg Csanádon. 1456 deczember 9-én V. László király is Csanádon időzött. Az 1417 óta mindegyre aggasztóbbá váló török beütések következtében Hangácsi Albert csanádi püspök 831459-ben a várost sánczokkal és kőfalakkal vétette körül. 1462-ben, midőn Mátyás király a Havasalföldön táborozó törökök elleni útjában Csanádra érkezett, a várfalak már fennállottak. 1495-ben Mindenszentek napján, II. Ulászló király tartózkodott Csanádon. 1514 május havában Dózsa György vette be a várost, a káptalan tagjait legyilkoltatta, a templomokat feldúlatta és a házakat felégettette. Csaholyi Ferencz püspök nagy áldozatok árán helyreállíttatta a várost, melyet 1528–29-ben János király látogatott meg; 1530-ban a vár a németek kezére került, majd ismét János király vette birtokába. Midőn Fráter György, Erdély kormányzója, Ferdinándhoz közeledett, Petrovics Péter temesi főispán, a ki hűen kitartott a Szapolyai család mellett, 1550-ben katonáival ostrom alá vétette a várat, de Varkocs Tamás váradi kapitány felszabadította az ostromzár alól. 1551 szeptember 28-án Mehemet beglerbég foglalta el. November 28-ika körül még egyszer visszakerült Ferdinánd birtokába, de Temesvár bukása után (1552) végleg a törököké lett. Ettől kezdve Csanád török szandzsák székhelye lett, de Borosjenő visszavétele után, 1595 végén, ismét felszabadult a török járom alól; 1596-ban azonban a tatár segédhadak újra bevették. 1597 év őszén Borbély György, Báthory Zsigmond vezére visszafoglalta s ekkor a császári biztosok Lugosi Ferenczet nevezték ki parancsnokává, a ki 1598 nyarán, Szaturdsi Mehemet szerdár közeledtére, kivonult a várból. 1613 augusztus 13-án a ráczok még egyszer visszafoglalták s a csanádi béget Báthory Gáborhoz vitték. Később Bethlen Gábor visszaadta a várat a törököknek, a kik 1685-ig voltak benne, a mikor Arad elestének hírére a török őrség elhagyta a várost, melyet magyar hajduk és rácz katonák szállottak meg. 1693-ban a tatár khán ismét megkísérlette elfoglalását, de sikertelenül. Az 1699 január 26-án megkötött karlóczai béke a vár lerombolását rendelte el, a mit 1701-ben gr. Oettingen Farkas hajtott végre. A török uralom alatt a magyar lakosság teljesen kipusztult Csanádról és helyébe szerbek telepedtek. Az 1717. évi összeírás már csak 40 házat talált itt. A temesvári bánság szervezésekor Csanád az ugynevezett csanádi kerület székhelye lett. A temesvári igazgatóság 1764–65 táján németországi bevándorlókat telepített ide és külön házhelyeket jelölt ki számukra. Ettől kezdve a helység egyik részét Szerb-, a másikat Német-Csanádnak nevezték. 1779-ben Torontál vármegyébe bekebelezték. Szerb-Csanád a XVIII. század végén kétszer akkora volt, mint Német-Csanád. Az 1781. évi összeírás szerint Rácz-Csanádon 371 gazda volt, míg Német-Csanádon a családfők száma 161. 1838-ban Német-Csanádnak gróf Nákó Sándor, Rácz (Szerb) Csanádnak Nákó János volt a földesura. 1858 július 30-án Szerb- és Német-Csanád a mezővárosok sorába emelkedett, mire a két város még ugyanaz év november 1-én egyesült. Jelenleg San-Marco herczegné született Nákó Mileva a helység legnagyobb birtokosa; az övé az a kúria is, melyet Nákó József 1810-ben építtetett. A görög-keleti szerbek temploma 1773-ban épült, de 1833-ban megnagyobbították. A görög-keleti románok templomát 1888-ban emelték. Most épül a görög-katholikus templom. 1873. évi kolerajárványkor 200-an haltak el benne. Van a községben olvasó-, földmívelő-, népolvasó- és társaskör, kaszinó-egylet, takarékpénztár, népbank, Jung János és társai, továbbá Szabó András gőzmalmai is és San-Marco herczegné tejtermékek gyára. A határbeli Polát dűlőt a hagyomány szerint Mária Terézia királyné az ide telepedett románoknak adta. A községhez tartozik Nagycsanádi Gyulamajor, Nagycsanádi János-major, az Anasztázia-, Begova-, Bukova-, Csicskét- és Szlati-puszta. Csicskét-puszta helyén állott a középkorban Csücsköd falu, mely nevét onnan vette, hogy a palotai erdő csücskén feküdt. A Csanád nemzetség ősi birtoka volt, melyet 1247-ben Pongrácz ispán Izsákkal és Ugoddal közösen bírt. Idővel azonban kisebb nemesek birtokába került. 1408-ban Csücsködi Dénesnek, Miklósnak és Péternek voltak itt nemesi udvarházaik, 1450-ben pedig a Novák, Kalacsai és a Szabó családoknak is voltak itt részeik és 1484-ben Peterdi Jánosnak nemesi kúriája. A XVI. század második felében Csücsköd az Osztopáni Balassa család birtokába került. 1552-től a török hódoltsághoz tartozott és pusztává lett. A csanádi püspökség javainak 1701. évi jegyzékében Kiskeöd néven szerepel. Az újszerzeményi bizottság 1702 augusztus 8-án Dolny István csanádi püspöknek ítélte oda. Nagycsanádtól keletre, a mai Béka-pusztával szemközt feküdt Kemecse. Ez is a Csanád nemzetség birtoka volt, mely az 1256. évi osztály alkalmával a Kelemenös fiaknak s felerészben a Vaffafiaknak jutott. 1344-ben a Telegdy és a Tömpös családoké volt. Monostoráról már az 1256. évi osztálylevél megemlékezik; romjai még 1859-ben megvoltak. Az 1360-ban tartott osztály alkalmával Telegdy Lőrincz fiainak jutott. 84A Tömpösi család kihaltával (1487) a leányágak: a Somosi Baán, a Tetétleni, a Várkonyi Amadé, a Desniczei Kapitányfi és az Olcsai Füsi családok tartottak reá igényt. A falu alkalmasint 1529-ben pusztult el. Kemecsétől keletre feküdt Inád, mely 1230-ban a Csák nembeli Miklós ispáné volt. A tatárjárás alatt elpusztult, mert faluként többé nem szerepel. Csak 1444-ben van adatunk róla; ekkor puszta volt és Teleki Varjas Miklós birtoka. A község határában feküdt Egyházas-Szőlős is, a hol hajdan Csanád várának a szőlei voltak. A XIII. század elején alakulhatott és 1230-ban Ujfalunak nevezték. Csanádi várföldként II. Endre király a Csanád nembeli Miklós ispánnak adományozta. A XIV. század kezdetén egy Csorba nevű birtokos kezén találjuk, a ki 1305-ben eladta Hasznosi Péternek és rokonainak. E család itteni birtokait apránként Becsei Tőttös szerezte meg s 1347-ben, a mikor pilisi főispán, királyi főajtónálló és visegrádi várnagy volt, királyi adománylevelet eszközölt ki az egész helységre Nagy Lajos királytól. További sorsa ismeretlen. Egyházas-Szőlős alatt feküdt Feltimár, mely eredetileg várföld volt. Itt laktak a csanádi vár bőrkikészítő szolgái s innen a neve is, 1305-ben Csorba nevű nemes ember kezén találjuk, a ki Hasznosi vagy Ajduarai Péternek és rokonainak adta el. Hasznosi Péter leánya Kata nőül menvén Tügyös Miklóshoz, a helység az ő birtokába került, s ő azt 1346 márczius 29-én Becsei Tőttösnek adta el. A mai Nagylakkal szemközt, a Maros tulsó partján, egy erdő közepén, a Marostól alkotott félszigeten állott hajdan Kenéz helység is, 1330-ban már van adatunk róla. Később a nagylaki uradalomhoz tartozott s a nagylaki Jánki család birtoka volt. E család utólsó fisarja János, 1421-ben Csáki Miklóssal és Györgygyel kölcsönös örökösödési szerződést kötött. Elhunyta után Zsigmond király Tari Rupertnek zálogosította el és 1427-ben Nagymihályi Albert vránai perjelnek adományozta. 1464 táján a Jaksicsok kapták Mátyás királytól. E család bírta azután a török hódoltságig. 1550-ben Nagymihályi Sándor és Gábor magukat beiktattatták a helység birtokába s az többé nem szerepel. A Kiszombor–csanádi országut mentén, a mai Polat dűlő helyén feküdt Palota helység. A Csanád nemzetség ősi birtoka volt. A XIII. század elején itt emelkedett a Csanád nembeli Kelemenös bán palotája. Utána fia Pongrácz ispán örökölte, a kit 1247-ben iktattak be Palota és a hozzátartozó erdő birtokába. Az 1256. évi deczember 17-iki osztály alkalmával a falu Kelemenös bán fiainak birtokában maradt. A kunok pusztításai következtében a falu elnéptelenedett, úgy hogy Telegdy Tamás ispán kénytelen volt Palotát Tornyos Miklós ispánnak és fiainak átadni, hogy ezek benépesítsék. Az 1337. évi június hó 11-iki osztozkodáskor az egész falu a Telegdyeké lett. Az 1360. évi birtokrendezéskor Palota az erdővel együtt Telegdy Lőrincz fiainak, Jánosnak és Tamásnak jutott. 1495-ben Telegdy András itteni részét elzálogosította Bodó Ferencz deáknak. Telegdy Katalin, Szemcsei Ferencz neje, 1504-ben Horváth Iván vingárti várnagynak adta zálogba a maga részét. Telegdy István azonban megtartotta birtokait s azokra 1508-ban királyi megerősítő levelet nyert. Az 1552. évi hadjárat alatt a falu elpusztult. A pusztára 1647-ben szerbek telepedtek. 1662-ben Balassa Imre nyert rá adományt, ez ellen azonban Macripodári Jáczint püspök tiltakozott, mire a nádor a Balassa Imrének adott adománylevelet megsemmisítette. Balassa azonban még 1679–80-ban is fenntartotta jogát Palotára. A törökök kiűzetése után a temesvári bánság területéhez csatolták. 1717 táján újra benépesült, de a lakosok, nem tudván az új renddel megbarátkozni, csakhamar elszéledtek. 1742-ben Pollad-pusztát már a szentmiklósi lakosok használták. Nagy-Csanádtól keletre, a Maros közelében találjuk a középkorban Szent-Mihály falut, mely 1333–34-ben már egyházas hely volt. 1528-ban a Maros balpartján Egres és Csanád között tünteti fel a Lazarus-féle térkép. Oláh Miklós 1536-ban nevezetes helységként említi. A XVI. század folyamán azonban teljesen elpusztult, mert az adólajstromokban ekkor már nem fordul elő.
