Nákófalva.

Teljes szövegű keresés

Nákófalva.
Nákófalva. A nagykikindai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 538, lakosaié 2834, a kik németajkúak és római katholikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Helyén a középkorban Kun-Szőllős nevű kunszállás s mellette Szőllős nevű jobbágyfalu feküdt. Kun-Szőllősön laktak 1384-ben Csuka Pál fiai Benedek, Antal és Jakab kunkapitányok. A XV. század elején a kunszőllősi kunoknak sok bajuk volt Szilágyi László horogszegi földesurral. Hédervári Lőrincz, mint a kunok bírája, 1429 augusztus 27-én a Szentelt városban tartott törvényszéken megkísérlé a per eligazítását, de sikertelenül. Ekkor a kunok már erősen pusztultak. Egy részök elvándorolt innen, úgy hogy falujokat Zsigmond király eladományozta a vak török császár fiának Csalapia Dávidnak. 1433-ban már ennek a tiszttartója ül Kunszőllősön. Szőllős jobbágyfalu első ismert birtokosa Harkácsi László macsói albán volt, a kitől Horogszegi Szilágyi Mihály 1451 július 13-án vásárolta meg. Később a Csáki család birtokába került. A XVI. század elején magyar jobbágysága elmenekült. 1582-ben hat szerb juhász lakta, de nemsokára ezek is elköltözködtek innen. A törökök kiűzetése után, 1745–49 táján, Hetz Jakab vette bérbe. 1770 körül Lotharingiából származó francziák telepedtek ide. Midőn 1784-ben Nákó Kristóf e pusztát megszerezte, evangélikus vallású magyarokat telepített le ide Orosházáról, a kikhez néhány tót család is csatlakozott. Ezek azonban hat év mulva elhagyták a falut. Helyükbe 1790-ben németek telepedtek. Ettől kezdve a helység Nákófalva nevet nyert. 1838-ban Nákó János volt a földesura. A plebánia 1792-ben keletkezett. A templom 1805-ben épült, s 1857-ben megújították. San-Marco herczegné, szül. Nákó Mileva 1902-ben apáczazárdát 94alapított itt s azt egy hat osztályú elemi leányiskolával kapcsolta össze. Van a községben takarékpénztár, gazdasági egyesület, gazdakör, olvasókör és iparos egyesület. A községtől délre feküdt a középkorban Fazekas falu, melynek első nyomaira 1429-ben akadunk, de ekkor már temploma romokban hevert.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem