Orlód.

Teljes szövegű keresés

Orlód.
Orlód. Azelőtt Orlovát. A Temes mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 453, szerbajkú lakosaié 2185, a kik görög-keleti vallásúak. Portája helyben van, távírója és vasúti állomása Tamáslaka. A török hódoltságból lakott helységként került ki s a helyi hagyomány szerint épen a török uralom alatt, 1697–8. években telepítették szentendrei szerbek, és a község régi lakosai, kik otthagyták addigi telepüket; ennek a régi lakóhelynek emlékét őrzi a Sztariszvat nevű dűlő. Az 1717. évi kincstári összeírásban Horlebath néven a becskereki kerületben a lakott helységek között szerepel, 30 házzal. A Mercy-féle térképen is a nagybecskereki kerületben, a részben lakott helyek között találjuk. 1761-ben Orlovath néven, már népes helység volt. 1773-ban, a bánsági Határőrvidék megnagyobbításakor, egy szerb ezred nyerte és 1872-ig a Határőrvidékhez tartozott. 1872-ben Torontál vármegyébe kebelezték be. 1848 őszén Kiss Ernő ezredes 101előőrsei szállották meg a községet. A görög-keletiek temploma 1798-ban épült. A lakosok olvasókört, önkéntes tűzoltó-egyesületet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A határbeli dűlőnevek között említést érdemelnek a Humka-magaslat, mely hagyomány szerint úgy keletkezett, hogy oda temették az elesett törököket. A Kutina és a Sztari Orlovat-dűlők helyén voltak a hagyomány szerint a község legrégibb lakosainak szállásai; ezek állítólag a XV. század első felében települtek ide. A török hódoltság előtt a község lakossága magyar volt s a község neve Csongrád. A határban van egy Csongrád nevű dűlő. A községhez tartozik: Hekkhodáj-puszta és a Nedelykov Mihály tanya.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem