Törzsudvarnok.

Teljes szövegű keresés

Törzsudvarnok.
Törzsudvarnok. Azelőtt Ittvarnok. Az Ó-Bega mentén fekvő kisközség. Házainak száma: 119, lakosaié 862, a kik vegyesen magyarok és németajkúak s leginkább róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Keve vármegyéhez tartozott. Régi egyházas hely, mely már az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordult. 1319-ben Róbert Károly király Karthali Tamás illyédi várnagynak és testvérének Etelének adományozta. 1452-ben az Ittebei család volt a földesura. 1508-ban már csak puszta. II. László király 1508-ban e puszta akkori földesurát Etelei Miklóst ama kedvezményben részesíti, hogy bárki, a ki Udvarnokon megtelepedik, hat évi adómentességet élvezzen. Ennek következtében a falu ismét felépült és a XVI. század utolsó évtizedében még fennállott. A XVII. században azonban ismét elpusztult. A Mercy-féle térképen, a becskereki kerületben, a lakatlan helyek között találjuk. 1779-ben is még lakatlan. A kincstártól Petrovics József szerezte meg 1825 táján. Ő telepítette ide Torontál és Krassó vármegyékből a bolgárokat, a kik azonban később a szomszédos Szőllősudvarnokra költöztek. 1838-ban még önálló pusztai jelleggel bírt s ekkor Petrovics József volt a földesura. Ő építette a helységben levő kúriát is, mely jelenleg ifj. Szutter Mihály tulajdona. A község lakosai Szőllősudvarnokkal együtt gazdakört és hitelszövetkezetet, továbbá tejszövetkezetet tartanak fenn.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem