Házasság.
Házasság.
A mi németjeink meglehetős későn alapítanak családot. A legények többnyire csak a katonai szolgálat tejesítése után, tehát rendszerint 23–26 éves korukban szoktak nősülni. A leányok leginkább 18 éves korban mennek férjhez és csak kivételképen korábban is.
A szerelemből való házasságok a németeknél, valamint általában más fajbeli földmívelőknél is ritkák. A házasuló férfi többnyire saját vagyoni viszonyaira való figyelemmel és más anyagi tekintetek mérlegelésével választ menyasszonyt. Legtöbb esetben nem a fiatalok ízlése irányítja a választás dolgát, hanem a szülők számító esze, különösen a jobbmóduaknál akkor, ha a fiú átveszi a gazdaságot s kénytelen lesz a szülőket, meg a többi gyermekeket anyagilag kielégíteni. Viszont a leányos apa is megfelelő ellenértékű vagyont keres leendő vejénél. Ily házasságokat rendesen ismerősök, rokonok ajánlására kötnek.
A fiú atyja, esetleg keresztapja vagy más közvetítő, ellátogat a kiszemelt leány szülőházába s ott eleinte valamely ürügy alatt egészen más dolgokról folyik a beszélgetés, míg végre a látogatók kerülő utakon reátérnek a tulajdonképeni czélra. Azután elkezdődnek a tárgyalások a hozományra nézve, esetleg megszakadnak s máskor újból felvétetnek. Ha minden rendben van és végleg megegyeznek, megtartják a kézfogót (Verlobung, Handstreich).
A fiatalok a két násznagygyal együtt ünnepi ruhában a menyasszony szülőházából elindulva, az anyakönyvvezetőhez mennek és innen a lelkészhez, a hol a bejegyzés megtörténik. Az anyakönyvi s lelkészi hivataltól való visszaérkezésük után, a menyasszony házában ünnepi vacsora szokott lenni, melyre azonban csak a legközelebbi rokonok hivatalosak. Alkalmi mondókák vagy formaságok ilyenkor nincsenek. Ferenczhalmon régi szokás a »Handgeld« (foglaló) adása. Eljegyzés után ugyanis a vőlegény csokrok, szallagok s effélék beszerzése czímén pénzt (5–20 koronát) ad a menyasszonynak. A hozomány tárgyában rendesen szerződést kötnek. Végül megállapítják a lakodalom napját s körűlményeit.
A lakodalmi ünnepet (Hochzeit, Ehretaach) a jobbmóduaknál dús vendégséggel szokták megűlni. Némely esetben 200–300 vendég hivatalos. A meghívást rendesen a vőfélyek, a mátkapár férfitestvérei, vagy rokonai szokták teljesíteni. Színes szalagokból készült karikafogón függő boros palaczkkal a kezükben, többnyire rozmaringszállal a gomblyukban, néhol feldíszített kalappal, ketten-ketten mennek el a meghivandókhoz s ott rendszerint a következő, vagy ehhez hasonló mondókával adják elő megbízásukat:
«Wir sind geschickt von Vater und Mutter, von Braut und Bräutigam, Ihr collt am .... im Hause des N. N, erscheinen.« A közeli rokonoknak és az úriosztályhoz tartozóknak nem mondják meg, hanem a távolabb eső atyafiakat figyelmeztetik, hogy hány pár evőeszközt vigyenek magukkal; a szerint, hogy hány családtagot hívnak meg, krétával az ajtóra fel is jegyzik: pl, »két villa, két kés, 154két kanál«. A lakodalom napján indul a nászmenet a templomba. Némely helyütt még most is dívik az a szokás, hogy a násznépet puska- és pisztolylövésekkel üdvözlik az egyes udvarokból, a merre a menet halad. Előbb persze az anyakönyvi hivatalba mennek. Némelyek azonban már néhány órával előbb megkötik itt a házasságot az anyakönyvvezetőnél, hogy azután később a násznép díszmenete egyenest a templomba indulhasson. Pusztán az anyakönyvi hivatalban való házasságkötéssel nem érik be sehol. Esküvő után a lakodalmas házba vonulnak, ott sorra üdvözlik az új párt, mely legtöbb helyen a bejáró szoba ajtaja előtt egymással szemközt állva fogadja a nekik szóló szerencsekívánatokat. A legtöbb helyen minden vendég ajándékot visz az új házasoknak. A régibb szokásokat, mint a menyasszony-tánczot, a menyasszony papucsának elárverezését, ma már mindenütt elhanyagolják. A lakodalom nagyon sokszor vigan szokott lefolyni. Másnap reggel kurjongatva járják be az utczákat, be-betérnek egy ismerőshöz, ott egyet tánczolnak, isznak s azután tovább mennek. Néha csak egy szál muzsikussal rójják az utczát és ők verik a taktust seprűnyéllel, sodrófával, kinek a mi épen az elinduláskor a keze ügyébe akad. Felmaskarázzák magukat lepedővel, ágyterítővel, rongyos kendőkkel stb. szóval valóságos farsangi felvonulást rendeznek. De ezt a lármás szokást ma már mindinkább ritkábban követik.
