Szerbkeresztúr.
Szerbkeresztúr.
I. 4. Szerbkeresztúr. 1888-ban Wagner Károly a Tisza mellett őstelepet fedezett fel. A leleteket Pósta Béla dr. ismertette 1888-ban az Orsz. rég. és emb. társulat közgyűlésén. A lelőhely a községtől nyugatra, 1 kilométernyire van, hol a 2.5 méter magas part, a Tiszától 1–1.2 km. távolságban hirtelen leereszkedik. A lejtős oldalon három földréteg volt egymás alatt: fekete humus, sárga agyag és kavicsos sárga agyag. Később a lejtő alján, illetőleg attól 1 kilométernyire ártéren – anyaggödröt ástak, melynek talaja a kavicsos sárga agyag rétegéhez tartozik. Mind a lejtős oldalon, mind az anyaggödörben ez a kavicsos sárga agyag tartalmazta a régiségeket, 3–4 méter legnagyobb – bolygatatlan – mélységben. Voltak itt egymás mellett fekvő, tehát telepet jelző, 3 x 4 méter terjedelmű tűzpadok, 0.5 m. vastag hamuréteggel, temérdek konyhahulladékkal, azután kő- és agancs-eszközök, kova-szilánkok, igen sok és sokféle hálósúly. A másik – de már bolygatott – rétegből szintén tűzpadok kerültek elő, kevesebb hamuval, majd számos cserép-, sőt ép agyagedény; kőtárgy annál kevesebb, de ezek csiszoltak; említendők: egy nephrit (?) vésőcske, egy karcsú, átfúrt kalapács (mely azóta elveszett), egy átfúrt golyó stb., az anyag túlnyomóan serpentin, de van mészkő is. Csonttárgy kevés volt; Wagner összesen egy tuczatot gyűjthetett. Legtöbb az agyagtárgy, a tiszta sárga réteg alsó részeiben: hálósúlyok, golyók, nagy gyöngyök, korongok, edények; ezekből csak a kisebbek voltak megmenthetők; a lelt legnagyobb ép edény 24 cm. magas, urna alakú. Egy tűzhelynél találtak hat mozsár-alakú, fényes, feketés edényt, melyek korong nélkül készültek, volt azután füles-bögre, tál, két talpcsöves edény, lábas csészék és kétosztályú tálszerű edények, végre egy agyagkanál. Ugyanazon – tiszta sárga agyag-rétegben előfordult egy lándzsa-csúcs, vagy tőrpenge töredéke (Analógia Hampel: A bronzkor, I., XVIII. t. 1. sz.). A második rétegben találtak azonkívül római jellegű dolgokat: két kézi malmot és egy vékony nyakú, hasas, korongolt edény töredékeit. Végre népvándorláskorabeli sírokban: lemezes, vonalas díszű karpereczeket, tömör ujj-gyűrűt, kis csüngődíszt (?), mind bronzból és különféle borostyán, gránát, üveg, paszta – anyagból való gyöngyöket. Az egyik sírban egy olvashatatlan réz- és egy aranyérmet, Heracleus bizanczi császártól (Kr. u. 610–641.); elszórva még néhány IV. századbeli kis rézérmet. (Arch. Ért. u. f. XIII. 300.) Szerbkeresztúr határa 11 halmot számlál, ezek közül a »Vrbovita hunka« és egy névtelen, mely a »Tálagy«-ban terül el, sok emberi csontot tartalmaz. (Tört. és rég. Ért. III. 161.) Határából való a N. Múzeumban egy aranyozott ezüst-fibula és egy hasonló, de csonka példány. (Hampel: A régibb középkor, II. k., 14. és 92. 1.)
