Vizesd.
Vizesd.
V. 15. Vizesd. A Nemzeti Múzeum régiségtárának jelentésében – Arch. Ért. XV., 436. – olvassuk, hogy a római kor emlékeihez San Marco herczegné ajándékából öt sírhalom leletei járultak, melyeket a herczegné Vizesd pusztáján 1894 és 1895-ben ástak föl; a leletek, a velök járó érmek tanusága szerint, részben a Kr. u. III. századból valók; egyik lelet népvándorláskorabeli lovassír volt. Ahhoz, a mit a fenti leletekre vonatkozólag a Nemzeti Múzeum szerzemény-naplója 1895 május 19–42. tételszáma alatt feljegyzett – 1. Milleker: D. r. II. 189., és u. o. III–2, 292. – részemről néhány közelebbi adatot csatolok. A szóban forgó halmokat e sorok írója tárta fel, egynek kivételével, a saját költségén, illetőleg néhány ügybarát anyagi támogatásával. A napfényre hozott eredményért csak két halom érdemel említést: a pta vizesdai »I1 I2« táblán levő, alig egy méter magas, kisebb tumulus, a melynek jazyg–szarmatakori becses tartalma négy méter mélységben került elő, azután a »H« tábla éjszak-keleti sarkában elterülő még kisebb halmocska, melyet, a benne levő népvándorláskorabeli lovas-sírral Hampel József dr. személyes felügyelete alatt ástam meg. A többi három halomnak csupán a középrészét kutattam át; kettő ki volt rabolva, a harmadik, a melléklet nélküli csontvázak tanúsága szerint, temetőhelyül szolgált, valószínűleg az Anjou-korban. Puszta Vizesda a hasonnevű községhez tartozik, a melynek határában gyakoriak a római érmek. Két év alatt – leginkább a község belterületéről – 43 darabot gyüjtöttem, ezek között képviselve van Constantinus, Constantius és Constans kis bronz-érmekkel, Antoninus Pius és Marcus Aurelius egy-egy ezüst denárral és egy Urbs Roma feliratú bronz-érmecske, revers lapján a Romulust és Remust szoptató farkassal. Pta Vizesdán, a fentiekkel együtt, összesen tíz halmot ástam fel később, csekély sikerrel. Csupán egy esetről kell megemlékeznem, midőn három méter mélységben, egy középnagyságú tumulus csúcspontja alatt, faláda érintetlen körvonalai tüntek elő és abban két emberi alsó karcsont a kézzel, illetőleg újjakkal együtt, rendben egymás mellé helyezve. Jobb eredménynyel járt Pa. Vizesdán, egy sík területen, a »III–2« dűlőn végzett ásatásom, a hol – 1901-ben – zsugorítva temetett csontvázra találtam, bronzmellékletekkel; ezek: pántos, nyilt újj-gyűrű, melynek felületét mélyített ékek két párhuzamos sora zigzeg 322vonalban díszíti; kettős sodronyból fonott torques, (an. Hampel: A bronzkor I. CXV. t. 26. sz.); kerek átmetszetű huzalból való hegyes, nyilt végű karperecz, három db. (an. U. o. III. 204. t. 26. sz.) Megjegyzendő, hogy az idézett analógiák találók, de ilyeneket a népvándorlás korának hagyatékából is vehetünk, sőt Török Aurél dr. tanár 1901 május 13-án kelt levelében tudomásomra adja, hogy a beküldött koponya egy 18–20 éves nőtől származik és typikusan ősmagyar jellegű. (Saj. Arch. N. I. 132–136.) A vizesdai major melletti anyaggödrök egyengetése alkalmával szórványosan egy átfúrt, csíszolt kőkalapács került napfényre. Végre meg kell emlékeznem egy tenyérnyi nagyságú, igen érdekes tégla-töredékről, melyet Pta Vizesdán, az »N« dűlőn találtak, dísztelen, barbár cserepek társaságában. Színe halvány-vörös, finoman iszapolt agyagból való, égetése csengő-kemény, a felső lap párhuzamosan bordázott, míg belül a tégla testének hosszában sima, egyenes – 1.5 cm. átmérővel bíró – furat halad át, mind olyan jelek, a melyek egy rómaikori maradványra, sőt valószínűleg egy fürdő padozatának töredékére vallanak. Vizesda község határában Kozon-féle aranyat is leltek. (Milleker: D. r. I. 189.)
