Hogy a vármegye földjének geológiai felépítését megérthessük, fejlődéstörténetében menjünk vissza a harmadkor utolsó epochájáig, a felső neogénig. Ebben az epochában a Kárpátoktól övezett, a mélységbe sülyedt őshegység helyét elfoglaló tengert felgyűrődő hegységek elzárják az óczeánoktól, a melyekkel az előző korokban összefüggött, úgy hogy az mindinkább kiédesülő beltengerré válik. Ennek a pontusi tengernek nem volt lefolyása; vize, terjedelme mindinkább fogy, majd a következő korszak (levantei emelet) vége felé annyira kiszárad, hogy kisebb terjedelmű, édesvizű beltórendszerré zsugorodik össze. Erre a tóvidékre rakják le a Kárpátok lejtőin lerohanó, vadvizű patakok hordalékukat. 2Homokos üledékek, sekély-tavi lerakódások és kavicstelepek jellemzői ennek a korszaknak. A reá következőben, a diluviumban, a lecsapolt vagy beszáradt belvizek helyén hatalmas folyórendszerek alakulnak ki, a melyek nagymennyiségű törmeléküket most már messze kiviszik a mindjobban feltöltődő medenczébe. Ez utóbbinek állandó sülyedése meg-megújítja a folyónak eróziós működését és törmelékszállító képességét, akár csak az elmult korszakok tengereinek vagy 3tavainak sűlyedő szintje, azzal a különbséggel, hogy a finomabb és legfinomabb folyóhordalék a medenczének a Kazánon át való lecsapolása óta már nem a medenczében, hanem egy újabb, a Kazánon túl, mélyebben fekvő tengerbe rakódik le.
Torontál vármegye fiziografiai viszonyainak vázlatos térképe.
Jelzések magyarázata: 1 = árterület; 2 = különböző szintekben, lépcsőzetesen emelkedő platók; 3 = futó, illetőleg kötött homokterületek; 4 = mocsaras területek; 5 = platók (terraszok) pereme; 6 = fő-, illetőleg mellékvízválasztó; 7 = régi vízfolyások, medrek, illetőleg mocsaras területek; 8 = megyehatár.
A medencze sülyedése az utóbb említett korban, de még a reá következőben, az alluviumban sem szünt meg, sőt még máig is eltart. A vármegye területén a sűlyedéseknek iránya még nincsen pontosan megállapítva, de e területen észlelt földrengésekből és a közeli hegyvidék tektonikai viszonyaiból arra következtethetni, hogy a sűlyedések a krassó szörényi hegyek nyugati premétől kiindulva, sugarasan (?) terjednek szét, Míg Halaváts »meg nem zavart eredeti helyezkedésben« gondolja e megye földjének rétegeit, addig Cholnoky véleménye szerint Nagybecskerektől Ujozoráig (azelőtt Ozora), illetőleg Bálványosig (azelőtt Bavaniste) húzódik az a vonal, a melynek mentén történt állítólag talajmozgás. E kérdésekre különben csak akkor adhatunk majd kielégítő választ, ha mind a mocsár területén, mind egyebütt a vármegyében végzett elegendő számú és mélységű fúrások adatai állanak rendelkezésünkre. a melyekből kitünik, hogy zavartalanul szintesen fekvő vagy vetődésektől megbolygatott rétegsorozattal van e dolgunk.
Torontál vármegye altalajának vázlatos képe délnyugat-éjszakkelet irányban vetett metszet mentén. (Halaváts, Seemayer adatai és szerző saját megfigyelései alapján.)
a = alluviális képződmények, b = lösz, c = futóhomok, d = levantei-diluviális, e = pontusi, f = szarmata, g = mediterrán, h = krétakori képződmények, k = gneisz.
Torontál vármegye területe a sűlyedő medencze eltünt tengerének egyik öble lehetett. A benne lerakódott rétegek közűl a pontusi korszakéi legidősebbek, a melyekről tudomásunk van.
Torontál vármegye altalajának vázlatos képe dél-éjszaki irányban vetett metszet mentén. Halaváts, Seemayer adatai és szerzőnek saját megfigyelései alapján).
A metszet Torontál megye néhány mély furásának (ártézi kút) adatát tüntei fel méterekben, a = kvarter, b = levantei, c = pontusi, d = szarmata, e = mediterrán, f = kréta képződmények, g = trachyt, h = szerpentin.
Az Alföldön fúrt artézi (és mély kutak fúrási próbái alapján megállapítható, hogy a pontusi korszakban létezett félig sósvizű tóban lerakódott anyagok, homokból, 4homokos agyagból és tiszta agyagból állanak. A levantei korszak édesvizű beltavában leülepedett agyagos rétegeket szintén az alföldi artézi kutak révén ismerjük, a mely kutak épen ezekből az Alföld közepe felé vastagodó rétegekből kapják üdítő, jó vizüket.
A diluviális rétegek már biztosan száraz területen rakódtak le és részben a folyóvíz, részben a szél működésének köszönik létrejöttüket. Nem lehetetlen ugyan, hogy az Alföld legdélibb részén a kornak első felében is még megvolt a beltó, talán nagyobb mocsár alakjában (alibunári ?) de erre minden kétséget kizáró bizonyítékaink még nincsenek. A diluviumban képződött rétegek főleg löszből állanak, a melynek tetemes vastagságú rétegei közé agyagos, illetőleg tiszta homok települt.
A lösz vármegyénk területén nem fordul elő mindenütt tipikus alakjában. A Maros, illetőleg az Aranka és Bega között (83–140 méter tengerszín feletti magasságban), a Bega és Temes között (átlag 85–87 m.) és végre a Temes és Duna között (113–150 m. magas pontokkal) jelentkezik ugyan lösz, de habitusa nem egységes. A vármegye legtipusosabb löszét Dolova mélyútjaiban találtam; ettől leginkább elüt például a Bega magas partjának anyaga Nagybecskerek mellett, a melyet Cholnoky ázott lösznek nevez.
Az alluviális korszak kezdetén (ó alluvium) a folyók Torontálnak különösen déli részében rakják le hordalékukat, a melybe később azután ismét belevágódnak, illetőleg a meglévő hordalékot eltakarítják, vagy újat raknak le. A folyók működésének három stádiuma: a völgymélyítés, völgytágítás és feltöltés, e vármegye területén is észlelhető. A folyók működésének köszönik a löszplatók terraszos jellegüket; különböző korokban különböző volt a felszín, a melybe a folyó bemélyítette medrét. Cholnoky három ilyen felszínt különböztet meg, a mely lépcsőzetesen emelkedik a vármegye keleti határa felé. Legmagasabban fekszik a törmelék-kúpok lábánál az alsó-diluviális, ennél mélyebben a felső-diluviális és legmélyebben végül az alluviális felszín.
Az a magas part, a melyen Bálványos, Beresztócz, Omlód, Tárcsó, Ferenczhalom, Almás, Galagonyás, Antalfalva és Szekrényes községek és Pancsova városa épültek, azt hiszem, joggal terrasznak nevezhető, még pedig felső-diluviálisnak. Ebbe vágódott bele a Duna és ebben szélesíti most a medrét. Ennek a felső-diluvialis terrasznak az anyaga, mint azt a Pancsova körüli feltárások mutatják, főképen fluviatilis anyag (agyagrétegekkel tarkított sárga, majd mélyebben szürkés homok), a melyen löszszerű anyag (talán ázott lösz) fekszik (0–10 m. vastagságban). A Duna és a Tisza, valamint a vármegye kisebb folyói darabokra szeldelték a löszplatókat és mély, bőven termő, helylyel-közzel mocsaras (és még ármentesítetlen pancsovai öblözet) síkokat teremtettek, a melyekben szerte kanyarognak, 6medreik helyzetét meg-megváltoztatják, úgy hogy igen nagy számban található a vármegye területén a holt és elhaló félben levő meder és az őket jellemző parti meg zátony düne. Ezek csak az árterületen hiányzanak, a hol a víz árjának egyengető hatása keletkezésüket megnehezíti, felismerésüket lehetetlenné teszi. Borcsától Ópáváig például a Duna és Temes holtágai mellett egyetlen egyet sem találtam; az egész területet finom, szürkés, árvizi anyag fedi. Ott vannak azonban a prehisztorikus telepek, a hunkák vagy kunhalmok, a melyek pontosan jelzik a régi vízfolyások (álló vizek?) futását, helyzetét.
Torontál vármegye meteorológiai viszonyait feltüntető térképvázlat.
Az 1. sz. térképen látható görbék közűl a szakadozott a téli (januárius), a pontozott a nyári (július) és a folyamatos az évi középhőmérsékleteket jelenti; a görbék mellé írt számadatok hőmérsékleti fokokat jelentenek Celsius szerint. – A 2. sz. térképen a téli, nyári és az évi középizobárok menetét látjuk (a görbék jelzése, mint előbb); a görbék mellé írt számok barometer állásokat jeleznek mm.-ben. – A 3. sz. térképen a téli, nyári és az évi középiziohiétákat látjuk (a görbék jelzése, mint előbb); a görbék melletti számok a csapadék mennyiségét jelentik mm.-ben.