Ármentesítés.
Ármentesítés.
1806-ig eléretvén az a főczél, hogy a Bega Temesvártól Perlaszig hajózható legyen, 1807-től kezdve a csatornai munkálatok fősúlyát inkább a töltés-építésre fektették és megkezdték az ármentesítést a jobboldalon is, a hol még akkor mintegy 100.000 holdnyi terület volt az árvíz elöntéseinek kitéve.
A töltések a jobbparton alacsonyabbak voltak 0.3–0.6 méterrel, mint a báloldalon; a párdányi nagyrét mentén pedig Ittebéig 3 kilométer hosszban semmi töltés nem volt, mely nyílás mint biztonsági szelep szolgált, a rendkívül nagy vizek esetén, a balparti árterület védelmére.
E bár hiányos töltéseknek is igen nagy hasznuk volt, mert a balparton Újpécstől Párdányig nagy területek száradtak ki és kerültek mívelés alá; a jobbparton pedig, bár még az időnkénti elöntésnek kitéve, de mégis hasonló nagy területek lettek mívelhetőkké s csupán a párdányi és ittebei rétben maradt még 15–20.000 holdnyi terület állandóan víz alatt.
1825-ben az a terv merült föl, hogy a Bega csatornája a Tisza folyóval a legrövidebb úton, vagyis Aradácznál köttessék össze; de e tervet később elejtették. 1858-ban egy erőszakos bár, de az akkori viszonyok között egyedül czélravezető intézkedés nagy lendületet adott a begavidéki árvédelemnek. A temesvári Statthalterei ugyanis elrendelte, hogy a már nagyon megülepedett és megrongált baloldali töltéseket Párdánytól–Begaszentgyörgyig a baloldalon ingyenes közmunkával helyreállítsák és felemeljék. E rendeletet kényszer útján végre is hajtották, még pedig oly községek bevonásával, a melyeket az árvédelem közvetetlenül nem is érdekelt.
Ugyanez időben emeltették a jobboldali töltéseket is, Aurélházától Begaszentgyörgyig, de itt már az ingyen munkát szolgáltatott községek, mert a töltés a hajózási meder fenntartására is hasznos, a közmunkaérték 1/4 részéig terjedő kártalanítást kaptak. Ezután szokássá vált, hogy az állam minden töltésmunkálathoz 1/4 részben hozzájárult. Az államnak ily hozzájárulásával 1858-tól 1871-ig több helyen még körülbelül 100.000 forint értékű munkát végeztek; 1863–1864-ben pedig, az országos inség alkalmával, az állam – egészen fizetett munkával – a balparti Begatöltést Dinnyéstől Tárnokig felmagasíttatta; ezek a munkálatok mintegy 40.000 frtot emésztettek fel.
A vízállásokról a mérnöki hivatal csak 1858 óta vezet rendes jegyzéket, a megelőző időből csak hiányos kimutatások találhatók. Rendkívül magas vízállások és árvizek voltak 1813. és 1814. években augusztus hónapban; különösen 1814-ben, a midőn az egész Bánátot elöntötte az árvíz. Ezután 1830-ban és 1836-ban, de különösen 1859 június havában volt rendkívüli nagy árvíz, a midőn a vízállás mind a Temesnél, mind a Begánál eddig nem ismert magasságokat ért el (a Temes Kostélynál 408 m., a Bega Kiszetónál 448 m. magas volt). Árvíz volt 1869 őszén és az 1870. év tavaszán és ugyanez év deczember havában is, a midőn a rendkívül sok esőzéstől az árvíz három hétig kulminált és az összes temes- és begamenti vidékeket elárasztotta. A Temesnek és Begának 1859-iki árvize mintegy 470.000 holdnyi mívelt területet árasztott el.
Minthogy a Temes jobbparti árterületét egyidejűleg a Bega árvizei is érintették, a Temes szabályozására 1863-ban alakult társulat oly munkákat is tervbevett, a melyek a Temes szabályozásához közvetetlenül nem tartoztak. Így keletkezett a Bega topoloveczi árapasztó csatornájának első lényeges javítása 1863-ban.
Az árvízi érdekeltség az 1870-iki árvízektől újabb tevékenységre serkentve, 1871 január 19-én az összes temes–begamenti érdekeltség Temesvárott új szervezkedésre gyülekezett. Az érdekeltség kérelmére a kormány gróf Szápáry Istvánt kormánybiztosul küldte ki, a ki Képessy József orsz. középítészeti felügyelővel 174nagyszabású vízszabályozási tervezetet dolgoztatott ki, melynek azonban egyelőre csak az árvédelem volt feladatául kitűzve. E míveletet a Temes-társulat jogi utódjaként az 1872. évi februárban »Temess–Begavölgyi vízszabályozó társulat« név alatt újból megalakult érdekeltség működésének alapjául elfogadta.
A társulati alapszabályokba felvették azt az elvet, hogy az árvédelem a Bega folyó mentén is kizárólag a társulatot illeti; ő tartozik a jövőben a hajózási csatornán is a védtöltéseket fenntartani, de a hajózási csatornatöltés munkálatainak költségeit harmadrészben az állam viseli.
