Duna

Teljes szövegű keresés

Duna
A Duna 92 kilométer hosszban érinti a vármegye határát és Csentától kezdve Pancsováig, ezen túl pedig Keveváráig (Temeskubin), mintegy 100.000 holdnyi réti területet borítottak el árjai.
A régi időkben a Dunának e szakaszán nem forgott fenn a vízfolyás szabályozásának szüksége s így csak az újabb időben, különösen a Vaskapu szabályozása után alkotott itt az állam a vármegye területén oly munkálatokat, melyek a hajózás érdekeit szolgálják.
A szurduki szakaszon 1906 és 1911 között 783.945 K költséggel mederrendezési munkálatok történtek és ezek még ma is folynak. A rezsőházai szivattyútelepnél 1901-ben 60.667 K költséggel partvédő mű készült. A Dunavecz medrét 1904-ben 8.518 K költséggel elzárták.
A Temes-torkolat fölött 1909–1910-ben partbiztosítás készült, mely 198.931 K költséget igényelt. Hasonló partvédőmű készült a Temes-torkolat alatt is 229.406 K költséggel. A Temes torkolatánál 2 világító-tornyot építettek, mely a szükséges egyéb berendezésekkel együtt 14 694 K-ba került. – 1906-ban elzárták a pancsovai dunaágat, 10.600 K költséggel. – Az 1908. év óta folyamatban van az omlódi Duna ág elzárása, mely 778.000 koronára van előirányozva. – Groczkával szemben, a Duna balpartján 1906–1907-ben partbiztosítási munkálatokat foganatosítottak, a melyek 177.363 koronába kerültek. – E munkálatokon kívül most van folyamatban a Bárányos szigeti partbiztosítás, melyre 314.000 K van előirányozva.
E munkálatok a mederrendezés és a hajózás érdekében történtek; de ezeken kívül történtek a Duna mentén oly munkálatok is, melyek a dunai öblözetek ármentesítésére szolgáltak. Ez azonban nagyon későre maradt, mert mikor a vármegye többi folyóinak kiöntései már rég ármentesítve voltak, még akkor is sokáig az volt a vélemény, hogy e dunai öblözeteket betöltésezni nem szabad, mert kell, hogy a Tisza, Bega és Temes szabályozása érdekében a tavaszi nagy vizek számára azok reservoir gyanánt szolgáljanak.
Csak 1865-ben gondolt a katonai határőrvidéki kormány arra, hogy az öblözeteket ármentesítse. E végből községeket telepítettek az árterületbe azzal a kötelezettséggel, hogy az öblözeteket védőtöltéssel lássák el. A telepes községektől készített töltéseket az 1876 évi árvíz elsöpörte, mire a telepes községek lakosai elszéledtek. E sikertelen kísérlet alapján az elisenheimi ú. n. I. öblözetet 1876-ban, a II-ikat, a rezsőházait véglegesen 1895-ben, a VI. és VII. öblözeteket pedig 1882-ben, a Pancsova–kubini Ármentesítő Társulat megalakításával ármentesítették. A III. IV. és V. öblözetek, melyeknek területe Csentától Pancsováig terjed, még ármentesítve nincsenek, de a társulat már megalakult és remélhető, hogy az e 63.000 holdnyi, vízjárta, mocsaras területnek termőképessé tételére irányuló ármentesítési és belvízszabályozási munkálatok már megkezdődnek és előreláthatólag az 1915. év végéig befejezhetők lesznek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem